Mikor házasodhatnak össze az egyneműek itt Magyarországon?
19-es: Lány vagyok. És mégis milyen fóbiáról beszélsz?
Természetesen állami esküvőre gondoltam, szóval kérném a hívőket, hogy ne emlegessék állandóan a Bibliát, nem hiszek Istenben. :)
Semmi bajom azzal ha valaki meleg!
De mi a francnak kellene összeházasodni?
Pontosan azért fog kihalni az emberiség, mert túl vagyunk szaporodva. Úgyhogy akár tetszik akár nem, a homoszexuálisok csak segítenek a helyzeten. Persze így sem csökken az emberiség létszáma, hála az orvostudománynak, de majd úgy is megjárjuk egy idő után. Vagy csökkentjük a létszámot, vagy katasztrófa lesz. Ezt háborúval is meglehet oldani, sőt az biztos, hogy lesznek még nagyobb háborúk.
Az ember megjelenése óta vannak homoszexuálisok. Mivel ennek van szerepe, ezért nem is tűnt el az evolúció során, és nem is fog.
"Döbbenetes arányban romlik a férfiak termékenyítőképessége. A 40-es években még 200 millió volt milliliterenként a normálisnak tekintett hímivarsejt-koncentráció alsó határa. Ez a 70-es évek közepére lecsökkent 120 millióra, aztán a 80-as években 50 millió lett, ma pedig 20 milliónál tartunk, ennyinél mondjuk hogy normális spermiumszámról van szó"
Gondolom bárki rájön józan paraszti ésszel, hogy ennek az lesz a vége, hogy természetes úton többet nem lesz gyerek. Ez természetes úton egyenlő lenne a kihalással. Persze még meg lehet majd oldani mesterségesen. A Biblia szerint bűn egy mesterséges gyerek élete is. Akkor majd mi lesz, hogyha mindenki az lesz :D? Szánalmas, hogy tudnak egyesek ilyen primitívek lenni. Gondolkodni sem ártana, tanulni meg főleg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!