A"legújabb kor"meddig tart még?
Az iskolában úgy tanultuk hogy a középkor a Római birodalom bukásától 476-tól kezdődött és 1640-ig az angol polgári forradalomig tartott.
Az újkor értelemszerűen 1640-től tartott 1917-ig a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelméig.
Míg a legújabb kor megintcsak értelemszerűen 1917-től tartott.
De még tart? A legújabb kor addig tart amíg világ a világ?
A történelmi korok meghatározása teljesen önkényes dolog. Vannak bevett szokások, mint például az, hogy az ókort itt, Európában a Nyugatrómai Birodalom bukásáig számítjuk. De mondjuk egy japán történésznek a Római Birodalom úgy általában nem sokat jelent.
Ugyanígy önkényes az újkor is: van, aki szerint a reneszánsz már az újkor része, mások csak a francia forradalommal látják elérkezni az újkort.
A "legújabb kor" terminológia is érdekes: én még csak a marxista történelemoktatában hallottam az 1917-es forradalom utáni időkre. Ha akarom, van "legújabb kor", ha akarom, nincs. Ha úgy akarom, akkor nem 1917-ben kezdődik, hanem 1918-ban, az I. világháború végén, vagy 1945-ben, mikor végképp átrendeződött a világ erőegyensúlya. Az meg, hogy mikor ér véget... A fene sem tudja. Majd száz év múlva talán fognak találni a történészek egy korszakhatárt, de most még korai erről beszélni.
A történelmi korokat mindig az utókor állapítja meg és nevezi el. A korszakhatárokra nincs egységes álláspont.
Például az újkornál a kezdet lehet az angol forradalom, vagy ami népszerűbb: Amerika felfedezése. De nem csak ez a kettő van, régen tudtam többet is, de már elfelejtettem.
A legújabb kezdete sem egységes, vannak akik az 1. világháborútól mondják, vannak akik a második világháborútól, vannak akik a '29-es gazdasági válságtól stb.
Amúgy jelenleg a "jelen korban" élünk, aminek a kezdetében szintén nincs egységes időpont, itt is van aki a 2. világháborútól számítja, van elmélet arra, hogy a mindenkori elmúlt 10-25 év.
Valószínűleg, ha bekövetkezik valami jelentős esemény, akkor majd ezt a korszakot is elnevezik valaminek és a jelenkor az ugrik egyet. Például, ha a tömeghisztéria valóra válik és kitör egy nagy atomháború (úgyse fog), akkor a jövő történészei ezt az időszakot elnevezhetik mondjuk atom kornak és ráfoghatják, hogy 1945-től 2015-ig tartott.
"Az újkor értelemszerűen 1640-től tartott 1917-ig a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelméig."
Lehet, hogy nem a komcsi történelemszemléletet kéne alapnak tekinteni.
3:
Nem.
Az általad belinkelt cikkből idézek:
"Az újkor a volt szocialista országok korábbi (marxista alapú) történelemtanítása szerint az 1642-es angol polgári forradalommal kezdődött, és az 1917-es oroszországi bolsevik forradalommal ért véget, ettől kezdve a legújabb kor következik."
Én tudtam és írtam is jól. Mi Magyarországon élünk és nem érdekel hogy nyugat-európában mit tanítanak. Én úgy tanultam ahogy fentebb írtam és ahogy az idézet is írja és ehhez tartom magam.
A kérdés nem is ez-mint ahogy nem is ez volt csak a 3-as válaszoló szeret kekeckedni...hanem az hogy a legújabb kor ami az 1917-es Nagy Októberi Szocialista Forradalomtól tart tart-e még.
Ez a kérdés.
A társadalom többsége úgy van vele hogy mondhat a nyugat meg egy-két mai okostojás bármit amit tanultunk az iskolában azt tartjuk helyesnek.
# 4/4 Időpont ma 10:47
Nem kérlek, a többségünk úgy van vele, hogy bármit hall az iskolában azon elgondolkozik, megjegyzi, de ha szükséges valamilyen álláspont miatt (pl. mert baromság a legújabb kor), akkor változtat rajta.
De te odáig se jutottál el agyilag, hogy a történelmi korokat mindig utólag állítjuk fel, valamilyen sarkallatos esemény (pl. ipari forradalom) hatására. Előre honnan a túróból tudjuk, hogy mikor és minek a hatására ér véget az épp aktuális kor, nevezzük azt akárhogy?
5:
Csakhogy én már nem járok iskolába koma és az érdekelt volna hogy a mai kölykök HOL járnak!
Mi addig jutottunk el amit fentebb felvázoltam.
Többen mondták hogy kár erre az oldalra időt pazarolni mert vagy idegbetegek válaszolnak vagy eleve nem a kérdésre válaszolnak.
Tapasztalatból tudom hogy igazuk van-távozom is mert az idő pénz és feleslegesen nem szabad tölteni.
Az a végszó hogy jelenleg is a legújabb kor tart 1917-től a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmétől.
Kész.
# 6/6 Időpont ma 11:05
Drága komám, ahhoz, hogy tanulj és tudj, nem is kell iskolába járni. Apám is így tanulta még, mégis kinevette ezt a szovjet baromságot, ahogy kitették innen a lábukat... :-) Gondolkodni nem fáj, akkor se, ha már nem jársz iskolába.
1:
Mi már nem a szocializmusban, de tanultuk a legújabb kor kifejezést, és nem 1917-től vagy 18-tól, hanem 1914-től, az 1 világháború kezdetétől.
Egy másik felosztás atomkornak nevezi a mai korszakot 1945-től.
Én egyébként így sorolnám be, csak Európai szemszögből nézve (mert máshol bonyolultabb lenne):
őskor: első civilizációk előtti korszak
ókor: első civilizációktól a kereszténység elterjedéséig vagy a nagy népvándorlási hullámig, a Róma bukásához vezető korszak szerintem már nem az a jelleg volt a népvándorló népek és a kereszténység megjelenése miatt
népvándorlás kora: nagyjából Nagy Károlyig, ugyanis a tipikus középkori társadalom csak addigra kezdett kiépülni Európa nagy részén, nálunk ennél is később
középkor: Nagy Kártolytól a francia forradalomig, az indoklásom az, hogy a feudális társadalom, ami a középkort jellemezte, a legtöbb országban ekörül kezdett felszámolódni (nálunk 1848 volt a jobbágyfelszabadítás)
újkor: Francia forradalomtól az 1. világháborúig
motorizáció kora: Az első világháborútól az ezredfordulóig
információs társadalom kora: nagyjából az ezredfordulótól
Az én felosztásomban sem élesek a határok, nyilván a motorizáció kora előtt is használtak belső égésű motorokat, de az autók elterjedését csak a 20-as évek hozták, ahogy az információs társadalom kora előtt is voltak számítógépek, csak nem annyira széles körben elterjedve.
Másrészt nyilván az én felosztásom is nagyon önkényes, valamint a régi koroknál a hagyományos felosztást módosítottam csak kicsit, míg az újabb korban két technikai vívmányra építettem, de ez azért van, mert a régi korszakok társadalmát nyilván olyan szinten nem ismerhetem, mint ezeket, valamint a régi korszakok kisebb jelentőséggel is bírnak az életünkre, ez a két találmány pedig alapvetően határozza meg az életünket. Egy másik felosztás szerint az újkort a fogyasztói társadalom követné.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!