Kezdőoldal » Politika » Egyéb kérdések » Milyen okokból lesz valaki...

Milyen okokból lesz valaki fajgyűlölő? (Bővebben lent)

Figyelt kérdés

Két kérdésem lenne. Először is, szerintetek mitől válhat valakiből rasszista? Olyanok is válaszolhatnak, akik nyíltan vallják, hogy ők azok (elmondhatják, hogy ők mitől lettek azzá), illetve azok is, akik nem fajgyűlölők (én pl nem vagyok). Én mindenki véleményét tisztelem, szóval kultúráltan válaszoljatok.


A másik az, hogy írni fogok egy történetet, és az egyik fontos szereplő gyűlöli a feketéket. Mivel én magam nem vagyok rasszista, ezért picit bizonytalan vagyok, hogy elég jó háttértörténetet találtam-e ki, miszerint a karakter családja a feketék miatt szegényedett el, illetve a szereplő anyja elhagyta őket egy néger férfi miatt. Az apja nagy szeretetben nevelte fel, illetve a történtek után ő is utálta a feketéket, így a lányt is (a történetben már egy harminckörüli nő) erre "tanította".

Még pár infó a szereplőről:

Rajong az apjáért, illetve meg akarja találni az anyját (másik kontinensre költözött, amikor elhagyta őket). Bosszút akar állni azon a férfin (itt nem feltétlenül gyilkosságra gondolok), aki elragadta tőle az anyját. Ezenkívűl csatlakozni akar egy, a társadalom által valamilyen szinten támogatott illegális szervezethez, akik merényleteket követnek el az általa gyűlölt faj ellen, illetve le akarják igázni azt.


Szerintetek ezek alapján egy olyan rasszista szereplőt alkottam meg, aki hihető karakter; vagy nem, és még változtatnom kéne pár dolgon?



2015. jan. 13. 15:47
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
100%

Én nagyon határesetnek tartom magam. Más kérdéseknél ugyan véresszájú náciként viselkedem, de valójában nem vagyok ennyire előítéletes. Egyedül a cigányokat nem szeretem, de az csak annak köszönhető, hogy sokszor volt már velük bajom (verekedés, lopás, ilyesmi)


Szerintem hihető a karaktered. Ha a zsidót helyettesítesz be a helyére, akkor ilyen elő is fordult már Amerikában például.

2015. jan. 13. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 A kérdező kommentje:

Köszi a választ. :)

Sötétebb bőrű hontársainkat én se nagyon kedvelem, rengeteg probléma van velük, azt elismerem. (De nem ők ország legeslegnagyobb gondja, bár tény, hogy sok zűrt okoznak.)


Á, az nagyszerű!

Egyébként milyen esetre gondolsz, még nem hallottam róla.

2015. jan. 13. 16:15
 3/17 anonim ***** válasza:
77%

"Milyen okokból lesz valaki fajgyűlölő?"


Szögi Lajos lánya, Marian Cosma apja szerinted miért nem rajong a cigányokért?


Nagyon, nagyon, nagyon hosszú a sor. Na ezért.

2015. jan. 13. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:

2: Rengeteg ilyen amerikai film van például, ahol él a mintacsalád a vidéki farmon, valamiért felvesznek egy kölcsönt, a bankárnak valamiért megtetszik a terület és olyan helyzetbe hozza őket, hogy elveszítik mindenüket és még örülhetnek, ha nem kerülnek börtönbe.


Utána meg esetleg a kedves anyuka lelép a bankárral, vagy befektetővel. Persze a végén valahogy mindig visszaszerzik a farmot és a bankár kerül a börtönbe.

2015. jan. 13. 16:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 A kérdező kommentje:

Második válaszoló, picit félreértetted a kérdést. Én is tudom, hogyha valakinek a szerettét megölik a cigányok, az szinte tuti biztos, hogy gyűlölni fogja őket. (És persze sok más ok is van. Pl nekem még sosem volt atrocitásom velük, de tudom, milyenek. Egyik barátom egy eléggé fertőzött faluban él, sokat mesélt róluk)

A kérdést legfőképp azért tettem fel, hogy megtudjam, mások eléggé életszerűnek gondolják-e a karaktert, akit megalkottam egy fanfictionhöz (mert ha nem elég hihető a szereplő szerintetek, akkor tudok még rajta változtatni).

Szóval mostantól a kérdésnek erre a részére válaszoljatok, ugyanis nem legorombítást kértem, hanem értelmes válaszokat (a továbbiakban az ilyen jellegűekre nem is fogok reagálni).

2015. jan. 13. 16:44
 6/17 A kérdező kommentje:

#4-es, köszi, így már értem, mire gondoltál. :)

Csak ugye a valós életben általában nem happy ending van.

2015. jan. 13. 16:46
 7/17 anonim ***** válasza:
100%
Sok cigány volt ahol felnőttem, ezt a putri és nyíltan bűnöző fajtát gyűlölöm. Egyetemen ismertem egy cigány srácot, mondjuk nagy haverok nem lettünk, de nem különböztettem meg amiért cigány. De ettől függetlenül nem szeretem őket mert 95%-ukról sok jót nem lehet mondani.
2015. jan. 13. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:

Én nem vállalom nyíltan, ez nem olyan dolog, ami másokra tartozik.

De, nem vagyok skinhead vagy nenonáci.


Egész kiskorom óta látom, hogy milyenek a cigányok, mit csinálnak, régebben sokszor hallottam, hogy milyen az értékrendjük, amikor mögöttem beszélgettek a buszon.


A szüleim mindig is figyelmeztettek, hogy a cigányokkal nagyon vigyázzak, ne is nagyon barátkozzak velük, mert csak kihasználnak, belevisznek a rosszba.


Emiatt én mindig is kerültem őket, nem vagyok gyenge, hisz járok edzeni, sportolni, de ha egy ilyen 5-6 fős banda jön velem szembe este az utcán, akkor átmegyek a másik oldalra.


Már több méterről felismerem a cigányokat, jellegzetes mozgás, hangosak, akcentussal beszélik a magyart és azt nézik kitől mit lehet ellopni vagy kicsalni.

Elég rutinos vagyok már ebben.

2015. jan. 13. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:

Kedves kérdező!

Én a helyedben semmiképpen nem írnék ilyet.

Azért, mert ugyanis ez uszítás.

Mit szólnál akkor hogyha én magyarokat lincselő cigánygyerekekről írnék? hmm? (Egyből kiírnám magam a világból.)

Amire te készülsz az nem csak pusztán egy ilyen szituáció (csak a másik oldalról), hanem egyben rágalom is. Ilyen fajgyűlülők ugyanis manapság gyakorlatilag nem léteznek. Minimális társadalmi jelenség az ilyen szintű fajgyűlölet.

És nem is az igazi rasszisták felé fog uszítani ez a regény, hanem azok felé akikre manapság ráhúzzák ezt a cimkét. Ezek a mai "rasszisták" ugyanis többnyire azt is elviselnék ha a mai országban 60% néger, közel-keleti vagy roma lenne, amennyiben az nem rabol, és dolgozik. Vannak mások azt is feltételnek szabják hogy szinesbőrű kisebbségek ne szaporodják túl a többséget, mert magyarországot ilyen szép fehér magyarországnak akarják mmegtartani, nem szeretnék ha humánbiológiailag vagy genetikailag megváltozna, mivel pl tetszenek nekik a magyar lányok és ezt szeretnék így az utókornak megőrizni, szépnek és magyarnak.


Ez idáig még nem fajgyűlölet. Az a fajgyűlölet ha egy fajtát valaki zsigerből gyűlöl, kitelepítené, jogaiban nyíltan diszkriminálná, esetleg kiírtaná, és biológiailag/genetikailag elkülönülő + alsóbbrendű fajnak tekinti.


A társadalom többsége nincs olyan agyi szinten hogy különbséget tudjon tenni. Ezért hát az utóbbi csoport - akikről te írsz - bűnös tulajdonságai miatt az előbbin fog csattanni az ostor. Ezt csak azért mondom így, mert a jelenlegi politikai viszonyok közt úgy érzem, hogy egy ilyen regény , amennyiben kiadják a teljes ismeretlenségből feltörve is képes nagy port kavarni, és társadalmi beszédtémává válni.

2015. jan. 13. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:

9: Édes Istenem.... Szerintem ebben semmilyen uszítás nem volt és azt sem tudod, hogy mi lenne a történet vége.


Ennyi erővel az Amerikai História X is egy uszítás, pedig a végéig megtért a neonáci főszereplő... hülye.

2015. jan. 13. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!