Mi lesz itt, Magyarország?
nem mindenki, és nem tudja, hanem érzi. pl abból, hogy nem vehet meg akármit, vagy a szülei nem vesznek meg neki akármit mert nem telik rá miközben az osztálytársaknak sokkal több van, stb.
attól, hogy valaki nem ért a politikához, még láthatja, h szar állapotok uralkodnak.
Látom, téged is elért a világvége hangulat. Figyi: attól, hogy Szíjjártó szerint csőd van, meg háború utáni állapot, az még egyáltalán nem igaz. Ő elmondja a mondókáját, beül az Audijába, intézi a vállalkozását, és felveszi a havi legalább 800 ezres nettó fizetését. Nem érdekli, hogy ezt sokan halálosan komolyan veszik, és felmegy a vérnyomásuk. Neki az a fontos, hogy minél többen legyenek elégedetlenek, minél többen rázzák az öklüket, és áprilisban minél többen tegyék a narancs mellé az X-et.
Ez olyan, mint a marketing. Ha az embereknek valamire nincsen szüksége, akkor el kell érni, hogy legyen. Ha az emberek jól éreznék magukat az országban, nem akarnának ennyien a kormány ellen szavazni. Ha az embereknek nem lenne bajuk a cigányokkal, nem akarnának ennyien a Jobbikra szavazni. Tehát el kell érni, hogy az embereknek igenis legyen bajuk a cigányokkal. Még akkor is, ha soha személyes rossz élményük nem volt velük kapcsolatban. De igen, és igen. Ezért kapod a körleveleket, ezért van minden nap újabb cigányos cikk a kuruc.infóban, ezért van tele velük az internet. Gyűlöld a cigányokat és a zsidókat, és szavazz a szélsőjobbra, mert majd ők tesznek ellenük.
Ugyanaz a gagyi reklám megy a politikában is, mint a kereskedelmi adókon. De nem kell mindent elhinni egyiknek sem. Higgy annak, amit te magad a saját életedben látsz, amit a saját bőrödön érzel.
vicces, hogy szerinted a cigányok elleni gyűlöletet a pártok generálják a semmiből.
ezt nem kell generálni, ez hosszú évek óta itt van, csak a jobbik kimondja, hogy ez valóság. ennyi. mellesleg szerintem a topic nem arról szól, hogy itt fikázd azokat a pártokat akiket nem szeretsz.
"vicces, hogy szerinted a cigányok elleni gyűlöletet a pártok generálják a semmiből. "
A cigányok elleni ellenszenv egy bizonyos mértékig valóban jelen volt a társadalomban, de annak, hogy ilyen méreteket öltött a gyűlölet (a javuló bűnügyi statisztikák ellenére) komoly szerepe van a szélsőséges pártoknak, illetve a médiájuknak. Egyáltalán nem normális, hogy heccelik az embereket, tönkretéve a közhangulatot, csupán a népszerűségük növelése érdekében. Én erről beszélek. Akármelyik párt csinálná, akkor is undorító lenne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!