Kezdőoldal » Politika » Egyéb kérdések » A szegények ne szaporodjanak,...

A szegények ne szaporodjanak, vagy mégis?

Figyelt kérdés

Szokták mondani hogy "Bezzzeg Afrikában ahol az emberek milyen szegények", amikor valaki nyugati ember panaszkodik.


Már sokaktól hallottam viszont válasznak hogy a francnak szaporodnak ha tudják hogy a gyereknek kevés az esélye a túlélésre is.


Viszont mi van akkor ha mondjuk Magyarországon akar valaki 1,2 gyereket hogy legalább stagnáljon a népesség növekedés, de nem igazán tudná itteni jó színvonalon tartani a családot.

Erre mondják már itt is hogy a szegény ne szaporodjon.


De úgy érzem viszont ekkor már átestünk a ló túloldalára, mert így viszont tényleg senki sem szülne gyereket, vagy csak egyet, és szépen lassan el is fogynánk pár generáció múlva, tekintve hogy többen halnának meg mint születnek.


Arra gondoltam úgy kéne ezt megfogalmazni, hogy a helyi körülményekhez képest, és a saját lehetőségeihez képest mennyit szüljön.


Mert én sem érzek bűntudatot az afrikiak iránt, nekem ahhoz semmi közöm hogy ők úgy élnek ahogy, és nem fejlődnek, nem tanulnak belőle.


Viszont más az amikor egy európainak minimum 3 gyereket kéne szülnie hogyha növelni akarja a népességet, úgy hogy ezt elvileg meg is tehetné anyagilag, kisebb állami segítséggel karöltve.

Ellenben egy afrikaival aki 10 gyereket szülne a semmire.


És ügye itt is a következő gond, amikor ezek az elemek idejönnek és eszeveszett ütemben elkezdnek szaporodni mert amiből állami segítségből a fehér ember csak elvegetálna, ezek hatványozottan szaporodni képesek.


Hazánkban is kimondanám, csak a dolgozó szüljön gyereket, aki az államon akar élősködni és a dolgozók által megtermelt közjavakból szaporodni, az nem kap egy fityinget sem.


Engem kifejezetten irritál amikor azt látom hogy a putriban valahogy mégis csak felnő 10 gyerek a semmiből, míg a fehér asszony 40 évesen gondolkodik rajta hogy szülnie kéne 1(!) gyereket, mert hát ő rendesen színvonalon csak ennyit vállal be, mert nem támogatja őt senki.


Egyébként hallottam erre valami szakkifejezést biológiából csak már nem jut eszembe, hogy amíg egy környezetben egy "A" élőlény csak max 2 utódot hoz létre, mert neki többre van szüksége hogy fejlett utódot hozzon létre, addig egy invazív primitív "C" élőlény egy sokkalta szegényebb közegből bekerülve, hatványozottan képes szaporodni "A" közegében, mert az ő primitív utódainak az igényeit messze kielégíti ez a közeg, ami egy fejlett "A"-nak mondjuk csak éppen hogy elég.

Így "C" invazívan túlszaporodva kiszorítja "A"-t.


Nekem valahogy ez jutott eszembe a mai európai, amerikai helyzetről. Tény, a fehérek mindenhol fogynak.



#szaporodás #szegény #szegények ne szaporodjanak
2013. dec. 28. 19:16
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
93%
Azt hittem ez az oldal kérdéseknek van fenntartva, nem politikai kinyilatkoztatásoknak. Ha cikkezni akarsz, miért nem közlöd valamelyik újságban?
2013. dec. 28. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
81%

Én sem értem, mi itt a kérdés hozzánk?

A véleményed nem igazán érdekel itt senkit, ez nem az index.hu...

2013. dec. 28. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
72%
Feléig olvastam, a többin messziről látszik, hogy baromság. Egyszer gondold már át, hogy szerencsétlen afrikaiak jó esetben középkori születésszabályzással miért adnának a mi szegényebbjeinknek bármilyen ésszerű okot arra, hogy ne használják a születésszabályzási lehetőségeiket, még míg megengedhetik maguknak? Semmi összefüggés babám.
2013. dec. 28. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
75%

A K- és R-stratégizmus (mert erre gondoltál) teljesen független attól, hogy egy faj invazív-e vagy sem. Az emberi gyermekáldáshoz meg pláne semmi köze.

Egyébként kész szerencse a Földre nézve, hogy gazdasági okokból a fejlett társadalmakban kissebb a szaporodási hajlam. Ha pl. az USA-ban mindenki 3-4 gyereket akarna szülni, mint Afrikában (de nyílván amerikai életszínvonalon), abba már belerokkant volna a Föld. A nyugati (aka fehér) ember biológiai lábnyoma sokszorosa pl. egy afrikaianak (aka fekete). A Föld eltartóképességének van egy határa, s jelenleg jóval fölötte vagyunk. A nyugati világ társadalmai jelenleg nem azért vannak bajban, mert nem kellően nagy a szaporulat, hanem mert a XIX. századi ipari forradalom után volt túl nagy a demográfiai robbanás és ez egészen a II. világháború utánig tartott. Kellett is, mert az emberek meghaltak fiatalon a kemény fizikai munkában vagy háborúban, de ma már nem szükséges (sőt, kerülendő) megduplázni a létszmunkat, "elegen vagyunk". Persze itt jön a probléma, az elöregedő társadalom képében, de ezzel szembe kell néznünk, majd beáll egy idő után a népességszám (Magyarországon olyan 6-7 millió körül). Persze lehet és valamennyire kell is a gazdasági mutatók fenntartása érdekében ezt ellensúlyozni a bevándorlókkal, de ez már a törvényhozók dolga, hogy hogy oldják meg.

Az, meg hogy Afrikában sok gyermek születik, törvényszerű, még fejlődő ország. Ajánlom figyelmedbe a népesedési folyamat szakaszait: [link]

2013. dec. 28. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
78%

Valahogy zavaró számomra, hogy az embereknél a "szaporodás" kifejezést használod.


"Hazánkban is kimondanám, csak a dolgozó szüljön gyereket, "

Azokkal mit tennél, akik a gyerekvállalás után lesznek munkanélküliek? Semmisítsék meg a szaporodványt?

2013. dec. 28. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
2013. dec. 28. 19:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
55%
Igazából simán fenn tudnánk tartani az elöregedő társadalmat a jelenlegi technológiai színvonalon, csak az a probléma, hogy az összvagyon 99,9%-a magánbankszámlákon van és nem telik belőle például nyugdíjra.
2013. dec. 28. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim válasza:
90%

Bocsi, előre szólok, hogy én azt a hosszú litániát nem olvastam el, csak a cím/kérdés alapján írok.

Véleményem: minek a nyomorúságot szaporítani? Aki tényleg annyira szegény az általában ebből kifolyólag /higiéniás okok,.../ vmilyen betegsége is van. Tehát ne duplázzuk/triplázzuk a nyomort. -sztem.

2013. dec. 28. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:

Bocs a hosszú szövegért csak ha rövidebben írom, akkor biztos hogy az menne át amire gondoltam.


Arra voltam kíváncsi hogy másoknak mi a válasza a kérdésre, illetve a mondandómra.

2013. dec. 28. 19:59
 10/12 A kérdező kommentje:

5, a munkanélküliség nem tart örökké, ellenben ha valaki úgy kezdi az életét hogy már 16 évesen 3 gyerekes anyuka, abból szerinted milyen ember lesz felnőtt korára? Gyerekek miben nőnek fel, apukától mit látnak?


És ezek szintén 16 évesen fognak szaporodni mert ezt látták otthon.

Az állatok meg a baktériumok szaporodnak tudom, de ezekre az emberekre nem igazán tudok máshogy gondolni, mert azon a szinten vannak.

2013. dec. 28. 20:03
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!