A németek 1939-ben jogosan követelték Danzigot. Miért nem lehetett rávenni a lengyeleket, hogy engedjék át?
Jogosan követelték, mert az német föld volt.
Az I világháborút követő békeszerződés ugyanúgy Németországgal is igazságtalan volt.
Lengyel város volt, ami a Német Lovagrend majd a Porosz királyság elnémetesített, tehát az amúgy tökre irreleváns történelmi jog nem játszik ebben a kérdésben.
Másodsorban gazdasági jelentősége igencsak nagy volt annak a szép nagy kikötővárosnak. Meg különben sem szerettek volna az általuk oly kevésbé kedvelt németeknek egy deka földet is adni, főleg amikor Chamberlian adott egy kissé felelőtlen szavatolást Lengyelország védelmére.
Kérlek nyugtass meg, hogy nem a drágalátos Führert akarod tisztára mosni azzal, hogy a nyugati szövetségesekre, illetve polák barátainkra kened a háború kirobbantását.
Hitler megkapott mindent amit kért lásd a fentebb linkelt Müncheni Szerződés, úgy látszik nem volt elég. Azt hitte, hogy a világ tétlenül nézi az Európát önkényesen egyesítő birodalmi lázálmait, függetlenül attól, hogy Európa népei akarják, ezt vagy sem. Ez sem jött be.
18:01
Nem a Führert akarom tisztára mosni. Csak éppen nagyon szomorúnak tartom, hogy az 50 millió halottat követelő második világháború végül konkrétan olyasmi miatt tört ki, amiben a németeknek igazuk volt.
Aha, igazad és igazuk van és volt, hogyne. Mondd, elolvastad te a kommentem első felét?
Ha már ilyen magabiztos vagy kifejtenéd miért is volt több "joguk" a németeknek (de jure poroszoknak) Gdanskhoz, meg úgy ánblokk Lengyelország egyharmadához, mint a lengyeleknek? A lengyelek visszafoglalták a szűk százharminc éve elfoglalták területeit a Lengyel királyságnak amibe éppenséggel Danzig (vagy Gdansk ahogy tetszik) is beleesett és gyorsan kikiáltottak egy (második)köztársaságot.
A majdnem kizárólag német etnikum miatt az antant a versailles-i békeszerződésben különleges státuszt kapott, ami garantálta a német nemzetiség jogait.
18:22
A lényeg: Danzig lakosságának 95 százaléka 1939-ben német volt és elsöprő többségükben a Németországhoz való visszacsatlakozást óhajtották.
Lengyelországnak gazdasági szempontokból nem volt már szüksége Danzigra, mivel addigra kiépítette saját kikötőjét, Gdyniát.
A második világháború azért tört ki, mert Hitlert kelet felé akarta kiterjeszteni a Német Birodalmat. Danzig csak ürügy volt.
"1939. augusztus 29-én a britek nyomására a németek még egy utolsó diplomáciai lehetőséget adtak a lengyeleknek a Fehér hadművelet megindítása előtt. Augusztus 29-én éjfélkor a német külügyminiszter, Joachim von Ribbentrop átvett egy listát a brit nagykövettől, Sir Neville Hendersontól, amelyen a németeknek kínált ajánlatok voltak, és talán biztosíthatta volna a békét Lengyelország számára. A brit ajánlat szerint Danzig visszakerült volna Németországhoz, a danzigi korridor kérdésében pedig népszavazás döntött volna. A két ország a területükön maradt kisebbségi lakosságot pedig kicserélte volna egymással."
Ha ezt a németek elfogadják és nyugton maradnak, akkor ma egész másképp nézne ki a világ.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!