Milyen lenne a világ pénz nélkül?
Ha csak cserekereskedelemből állna a világ. Persze nem úgy, hogy összevesznének rajta az emberek, hogy: nekem kell! Nem, az az enyém lesz! Hanem pl: jegy is járna a termékhez előre, jelezve, hogy az a termék már le van foglalva, és azé a tulajdonosé!
A világon a legnagyobb gondot és bajt mindig is a pénz okozta.
Más városok, államok, országok terményeinek, termékeinek behozatalát, kivitelét szintén így oldanák meg!
A világon a legnagyobb gondot és bajt mindig is a TULAJDON okozta.
A pénz csupán az anyagi javak EGYIK megnyilvánulása.
Ennek hiányában a többit halmoznák a kapzsi emberek.
Nem változna semmi.
Sajnálom.
"A világon a legnagyobb gondot és bajt mindig is a pénz okozta. "
És azt tudod, hogy a világon nem a legtöbb, hanem az összes tüzet oxigén okozza. Szabaduljunk meg az oxigéntől, csak a baj van vele. :)
(Tudom, nem teljesen jó analógia. Csak a kérdező csőlátását karikírozom. Minden eszköz, amit az ember valaha is alkotott, egyáltalán bármi ami a világban létezik, okoz problémákat. Kicsiket, nagyokat. Talán arra is kellene koncentrálni, ami jót okoznak.)
Valamiféle pénz használata nélkül nemigen tudtunk volna fejlődni, megrekedtünk volna egy nagyon alacsony szinten.
Nem tudok elképzelni korszerű, fejlett társadalmat pénz nélkül.
A jelenlegi társadalmi-gazdasági-pénzügyi rendszer életképes, képes fejlődni, képes megreformálni önmagát. Nem tökéletes, de idáig ez a legjobb, leginkább működőképes rendszer, amit kitaláltak.
Utópiák persze vannak, de emlékszünk mi történt, amikor legutóbb megpróbáltunk megvalósítani egyet...
Alapvetően nem a pénzzel, vagy a tulajdonnal van a gond, hanem az emberi természettel.
Hiába törlöd el a pénzt, vagy akár a magántulajdont, az emberek akkor is meg fogják találni a módját, hogy valahogy, valamit felhalmozzanak, sokan egyszerűen ilyenek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!