Amikor valaki kijelenti, hogy a zsidók tehetségesebbek a pénzügyekben, az nem fajelmélet?
Ezen gondolkodtam most, egy Bajnais facebook poszt alatt írta egy nő, hogy ő sajnálja, hogy ő nem zsidó, mert ők jobbak a pénzügyekben. Azóta ezen gondolkodom, hogy ilyet kijelenteni nem butaság, és faji előítélet? Az egy dolog, hogy a pénzügyekben lehet hogy magas a zsidó származású emberek aránya, de ez nem jelentheti azt, hogy akkor ők genetikailag jobb szakértők, nem? Mert akkor ilyen alapon nézzük meg, hogy a börtönben az emberek hány százaléka cigány, és jelentsük ki, hogy a cigányok már a génjeikben hordozzák, hogy nem tudnak szabályok szerint élni. Ugye, hogy ez már így mindjárt sokkal csúnyábban hangzik? Meg amúgy is, sokszor hallottam már, ezt így, hogy a zsidók jobb pénzügyi szakértők, esetleg tehetségesebbek amiért a közéletben is gyakori a zsidó származású sikeres ember. Nemrég meg egy olyat is olvastam, hogy egy zsidó kutató azt mondta, hogy az európai embereknek a génjeiben van az antiszemitizmus. Akkor ez megintcsak egyféle fajelmélet, nem?
Most ne értsetek félre, ennek semmi köze egyik párthoz sem, csak kíváncsi vagyok, hogy más hogy vélekedik erről.















Az nő aki oda írt az tipikus példája a mai filoszemitáknak.
Olyat is láttam már, hogy ajnározták a zsidókat, hogy "ők Isten kiválasztott népe".
A zsidók genetikailag semmivel sem felsőbb vagy alsóbb rendűek, mint a gojok , ez nálunk afféle kulturális hagyomány , szokás.

























Ez kb. olyan hogy a magyarok jobbak a borkészítésben, vagy főzésbe.
4-es, gondolom te sem lehetsz nagy történész a holokamuddal. Egy okot mondj amiért "kamu" lenne. 5-ös, ogazad van :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!