Európa egyre közeledik a szélsőségesebb nézetek felé?
Ahogy én látom , így van.Én így látom , a bevándorlók , gazdasági válság.
A szélsőjobboldal Európában Ausztriában, Finnországban, Dániában, Svédországban és Magyarországon rendelkezik jelentős támogatottsággal.
A baloldal is egyre agresszívebb amiatt.A Colosseum lekapcsoltatása és ezzel tiltakoznak a szélsőségesebbek ellen.
Ez az állandó harc a bal cionisták meg a jobboldaliak között kezd átmenni valami nagyobba.
Francia iszlám és bevándorló ellenes felvonulás:
És nem csak 20-30 ember volt ott mint a hazai jobbos vonulásokon .
11. Igen , pontosan.
Mivel azoknak a bevándorlóknak az értékrendje nem kompatibilis az európai értékkel , értékrenddel.Nem érdeklik őket az európai emberi és szabadság jogok , nők jogai.Melyek Európában alap dolgok.
Mivel ezek a bevándorlók veszélyeztetik a szabadságot ezért kell ellenük valami erő.
Hollandiában a szabadság párt teljesen iszlám ellenes.Ezt szokta mondani a vezetője:"Állítsuk meg az iszlamizációt ,védjük meg a szabadságunkat!"
"A szélsőjobboldali pártok, mozgalmak térnyerése ugyan egész Európára jellemző jelenség, ám a CNN szakértője szerint igen nagy a különbség a nyugat- európai és kelet-európai mozgalmak között. Erősödésük táptalaja minden esetben a gazdasági válság, az eurózóna egyre szigorúbb feltételeinek való megfeleléséből fakadó ellenérzés, ám míg Nyugat-Európában a bevándorlóellenesség, a multikulturalizmus elutasítása, az euroszkepticizmus, és az iszlámellenesség a fő hívószavak, addig Kelet-Európában az antiszemitizmus, a romaellenesség."
második linket elrontottam:
#9
Mert nincs olyan csoport aki beleférne ebbe a kategórába. a nyíltan antiszemita és cigányellenes hobbináci párt meg a hívői sem meg a folyton trianonozó debil 12 évesek sem.
"és cigányellenes hobbináci"
Akkor miért paterolják a franciák, olaszok és mostmár a kanadaiak is a védenceiteket?
Ha itt ennyire üldözik őket akkor fogadjátok be őket, vagy költözzetek közéjük!
Nekünk ugyanúgy probléma ez mint nyugaton az eliszlámosodás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!