A nácik a magyarokat is őlték?
A magyarok közül csak az ellenállókat, baloldaliakat és azokat, akik zsidókat, vagy más üldözötteket rejtegettek. Hogy ilyenkor német nácik ( ss, gestapo ) vagy magyar nácik ( nyilasok ) voltak a tettesek, az esetleges volt. A rejtegetôket feljelentôk túlnyomórészt magyarok voltak.
A harmadik birodalomnak ( náci Németország ) két célja volt:
1) "Élettér" a németeknek ( ez gyakorlatilag a világuralmat jelentette )
2) Európa "zsidótlaníása", mellesleg az "alsóbbrendûnek" tekintett összes fajok kiirtása. Ennek komikuma, hogy a cigányok - mint köztudott - Indiából származnak, így voltaképp az indoárja rasszhoz tartoznak ( "árjábbak", mint a magyarok ), mégis a kiirtandók közé sorolták és irtották is ôket rendesen ( össz kb 250 000 - igaz, ez jóval kevesebb a kb 5,6 mill zsidónál ).
És igen irtották az értelmi fogyt+ekkal élôket is.
Tegyük helyre a ROMÁNOKat: etnikailag szlávok, a nyelvük is szláv VOLT, a 18. méginkább a 19. században valahogy egyre inkább latinná vált a nyelv. Származásilag azonban a rómaiakoz annyi közük van, mint nekem az eszkimókhoz. Ez csak a "dáko-román" legendában szerepel, amit asszem a "kárpátok géniuszának ( csauseszku )" idején kaptak fel. Kb annyi a realitása, mint a csodaszarvas mondának, azzal a küönbséggel, hogy ez legalább ôsi hagyomány, míg azt ( dáko-román ), mint mondtam legfeljebb 150 éve kezdték kitalálni.
"Miért voltak Magyarországon német tankok?"
Abban igaza van a korábbi válaszolónak, hogy Magyarország a harmadik birodalom szövetségese VOLT. Csakhogy mikor már a nácikat verték, mint a répát ( 1043-tól ) a front egyre közelebb, a nácik kezdtek nem bízni a magyarokban, ezért ( Horthy beleegyezése és majdnem tudta nélkül ) 1944. március 19-én a Wermacht ( a német hadsereg ) megszállta Magyarországot. Horthy parancsa szerint a Magyar Honvédség nem fejtett ki ellenállást ( csak értelmetlen vérontáshoz vezetett volna ).
Enek ellenére, mivel a megszállás az államfô beleegyezése nélkü történt, ettôl ( 1944. március 19. ) kezdve Németország nem szövetségese Magyarországnak, hanem idegen megszálló, így ellenség. Ezért a nylas puccs, minthogy német feyveres segítséggel történt, jogilag nem volt más, mint hazaárulás, illetve az akkor hatályos BTK fogalmai szerint FELSÉGÁRULÁS, FELSÉGSÉRTÉS ( büntetéi tétele ugyanaz, mint ma a hazaárulásnak ).
A németek, miután visszavonultak a Dunának a dunántúli oldalára, felrobbantották a Duna hídjait. Budapesten az összeset. A Margit híd esetében "elfelejtettek" szólni, így sok halott volt ( 10 percen múlt, hogy édesanyám nem volt közöttük, hallótta, látta a robbanást ).
Tudtommal a németek Magyarország csak kifejezetten az orosz alakulatokat bombázták, ôket se nagyon, mert addigra alig volt mivel, ami volt az se mind tudott felszállni benzin híjján.
javítás: 1043-tól helyett 1943-tól
nylas puccs helyett nyilas puccs
büntetéi tétele helyett büntetési tétele
Voltak magyar vadászgépalakulatok, de bombázókat nem használtak túl nagy számban.
Egyébként a náci ideológia szerint az Indiában és Közel-keleten élő árjáknak semmi közük a cigányokhoz, akik az indiai őslakosságtól származtak.
Az ott élő árják máshonnan érkeztek, de sokan keveredtek az őslakosokkal, sokan pedig árják maradtak.
Szőke, kék szemű emberek ma is élnek Afganisztán, India és a többi, környező ország területén.
Az okkultisták és a fanatikus sok történetet alkottak az árja faj származásáról, köztük volt pl. olyan, hogy az űrből érkeztek Atlantiszra, majd miután az elsűllyedt, Indiában és más országokban értek először partot.
Reálisnak én néhány viking hajó partraérkezését tartom ezeken a területeken, ahogy az akkor és később északon is megtörtént.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!