Tény például az, hogy Hitler tagja volt az NSDAP-nak. Továbbá tény az, hogy többek között azért fordult a politika felé, mert nem vették fel a bécsi művészeti akadémiára.
Egyébként meg lassan két éve, hogy szinte semmilyen nemű tévét nem nézek, kivéve a Comedy Centralt, de annak nem is a tájékoztatás, hanem a szórakoztatás a célja. Nézd, az éremnek mindig két oldala van. Ezért győződök meg alaposan a dolgokról, amiknek utánanézek, több oldalon is, több véleménnyel együtt. Mint a perzsák annak idején, akik egyszer részegen, egyszer józanon hoztak döntést, és ha a kettő ugyanaz volt, akkor az volt a jó.
Hitler pedig valóban vonzódott az okkult dolgokhoz, ezért is írtam, hogy ha nem is annyira biztos, de azért van rá sansz.
Mellesleg én nem akartam lenézőnek hatni azzal, hogy megtévesztett vagy. Így, hogy írtad, hogy te sem hiszed el ezeket száz százalékban, kicsit meg is nyugodtam. Mert az a hülyeség egyik fokozata, amikor az ember mindent elhisz, amit lát, van eggyel feljebb, amikor az ember kutatni kezd, de lépten nyomon Ordo Illuminatiba meg szabadkőművesekbe, meg CFR-be meg még istentudja mibe botlik a nagy világuralom kapcsán. Volt mikor rendíthetetlenül hittem az ilyen dolgokban, de azóta valahogy rájöttem, hogy a világ történései sokkal komplexebbek annál, mint hogy mindent ki lehetne magyarázni azzal a szóval, hogy: illuminátusok.
A tények amit írtál még nem zárják ki azt hogy Hitler illuminátus volt
Természetesen nem gondolom azt hogy mindenhez az illuminátusoknak van közük,de jónéhány fő problémát ők okozzák
A lényeg az hogy mi is csak egy parányi szeletet tudunk az igazságból,soha nem fogjuk megtudni hogy mi is folyik itt valójában,változtatni úgysem tudunk ezen tehát felesleges ezen vitatkozni
De annyit biztosan tudunk hogy itt valami nagyon nincs rendben
"Akkor mi alapján építed fel az ismereteidet?A történelem könyvek és az RTL klubbon látottak alapján?Ugyan már azok HAZUGSÁGOK!"
És akkor te honnan tájékozódsz? Ha minden hamisítva van, akkor a te forrásaid honnan tudhatnák az igazságot? Ez ellentmondás!
"Csak azért mert eltitkolnak mindent nem jelenti azt hogy semmi sem szivárog ki nyíltan az embereknek."
Ha ki is szivárognának információk az akkor sem jelentené azt, hogy éppen a Ébresztőfilm van ezeknek birtokában...
"Szépen lassan egy állammá egyesül minden,most az euróoai egyesült államokat akarják létrehozni"
Azt ugye tudod, hogy az életben minden rendszer összevonódik?! Ez igaz a társadalmi rendszerekre is! És ugye világos, hogy a nemzetállam sem olyan régi agymenés? Továbbá, az is világos, ugye, hogy a nemzetek is ilyen "egyesülésből" jöttek létre - a törzsek egyesüléséből, valószínűleg már ez is az illuminati műve...
"Hitler az csak egy bábu volt.Az Illuminátusok bábukat használnak hogy a figyelem rajtuk legyen,hogy őket hibáztassák az emberek stb (Pl.:Obama,Berlussoni stb)"
Milyen jó, hogy vannak olyanok, mint te, akik minden kétséget kizáróan birtokában vannak a szent igazságnak.
Ui.: világállam így is úgy is lesz, ez történelmi szükségszerűség, ha megfeszülsz is.
Ulster! Ami tény: "süt a pofádról" a bunkóság!
"Bocs, hogy ilyen kifejezést használok", dee esetedben találgatni sem kell, soraid egyértelműen meggyőzőek számomra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!