Ha ebben a témakörben nem lennék nagyon szkeptikus, akár azt is mondhatnám, hogy van rá sansz, de szerintem nem. Nincs rá bizonyíték, pedig az illuminátusok kilétére általában fény derül még a haláluk előtt, vagy utána. Szóval ha az lett volna, akkor szerintem már tudnánk...
de azért azt meg köllene jegyeznem, hogy az illuminátus eszmék olyan távol állanak a nemzeti szocializmustól, mint Kolompár Armando a munkától.
Igen,az volt.Nagyon tetszett neki a világuralom tervük.Nem csak a zsidókkal volt a baja éppen ezért akart világuralomra törni.Ha csak a zsidókkal lett volna a baja akkor nem akarta volna leigázni az egész világot.Erőszakkal akarták átvenni az uralmat a Föld felett de ez a módszer nem jött be ezért csinálják most rejtett módszerrel,ami lassabb viszont hatékonyabb is.
Most az Európai Egyesült Államok létrehozásán dolgoznak.A következő lépés az USA-val való csatlakozás lesz
A kedves harmadik kommentelő ne hordjon már össze ekkor ostobaságokat. Ezek csak állítások! A történelem pedig a tényekről szól! Nincs rá bizonyíték, hogy Hitler illumintáus volt. Ha benn is lett volna valamely titkos társaságba, akkor akkor az a Skull and Bones, de úgy tudom, azt csak halála után alapították.
Nem mellesleg az illuminátusok soha nem vették volna fel köreikbe Hitlert, elsősorban a közöttük lévő kibékíthetetlen ideológiai ellentét miatt, másodszor meg azért nem, mert Hitler nem igényelte, mivel nem is akart tag lenni minden valószínűség szerint, mivel semmi erre utaló dokumentum vagy bizonyíték nem maradt fenn.
Ez most kissé olyan, mint ha így hirtelen azt állítanám, hogy Mussolini valójában okkultista mágus volt.
#4
Ideológiai ellentét?Mint mondottam ugyanaz volt a tervük,Hitler ezért is szimpatizált velük.Persze hogy nem találnak az emberek bizonyítékokat amikor mindent eltitkolnak.Gondolom azt se tudtad hogy az Illuminátusok pénzelték Hitlert
Nem tudtam, mert én nem áldokumentumok és konteók alapján építem fel az ismereteim. Nem mellesleg, ha eltitkolnának mindent, akkor közel sem jött volna világra annyi információ velük kapcsolatban. Meg a a tagokról sem, akik között nem volt ott Hitler.
Tudsz mutatni bizonyítékot is, vagy csak a szád jár? Egy link? Vagy egy könyv, amit ajánlanál? Mert enélkül ez csak konteó. Semmi több. Az állításod jelenleg annyira stabil lábakon áll, mint a magyar gazdaság.
Ja, és igen, volt közöttük ideológiai ellentét. Az illuminátusok nem világuralmat akartak, hanem egy ultraliberális emberiséget, ahol nincs állam, sem egyház. És ezt akarták akár erőszakkal is az egész világra kiterjeszteni.
Hitler terveiben és ebben eléggé kevés közös nevező van.
Akkor mi alapján építed fel az ismereteidet?A történelem könyvek és az RTL klubbon látottak alapján?Ugyan már azok HAZUGSÁGOK!Már eleve szar helyen építed fel az ismereteidet ha a hivatalosan közölt "tényeknek" hiszel.A győztesek írják a történelmet,ami nem tükrözo a valóságot.
Csak azért mert eltitkolnak mindent nem jelenti azt hogy semmi sem szivárog ki nyíltan az embereknek.Ezeket a kiszivárgott információkat a felsőbb réteg nem akarja a tudtunkra adni félvén a felébredésünktől.
Nem tudom miről beszélsz,az illuminátusok irányítani akarják az egész emberiséget,azaz világuralmat akarnak.Először erőszakkal próbálkoztak de az a terv kudarcba fulladt(lásd Hitler) ezért most átváltottak ebbe a "rejtett" módba,ahol az emberek nem veszik észre azt hogy mi folyik a háttérben(Szépen lassan egy állammá egyesül minden,most az euróoai egyesült államokat akarják létrehozni)
Hitler az csak egy bábu volt.Az Illuminátusok bábukat használnak hogy a figyelem rajtuk legyen,hogy őket hibáztassák az emberek stb (Pl.:Obama,Berlussoni stb)
Ajánlom ezt neked a figyelmedbe http://www.youtube.com/watch?v=HpzQ9Ll_JLk
Itt és az ehhez hasonló videókban találsz ésszerű magyarázatokat de még könyveket is ajánlanak
És nyugi nem kell ajánlanod linkeket,könyveket nekem,én nem az általános iskolai történelem könyveknek hiszek :)
Őszintén szólva ezeknek se hiszek 100%-ban.De ha választani kéne a média/politikusok között akkor inkább az összeesküvés elméletet választanám.Olyan sokan tartják hülyeségnek az összeesküvés elméletet de egyértelmű jelek bizonyítják hogy mégis van bennük valami
Beszélsz itt tényekről de nem fejted ki hogy milyen tényekre gondolsz...Mondod hogy megvagyok tévesztve amikor lehet hogy pont te vagy megtévesztve...Aki nem agymosott birka és nem hisz a médiának az nem tudom hogy lehet megtévesztve
Milyen "tényeknek" hiszel?Amit Orbán Viktor beszél vagy valamelyik párt által finanszírozott TV csatornán hallottakat gondolod tényeknek?Leszólsz itt engem de végülis azonkívül semmilyen érdemleges dolgot nem írsz le.Szerintem én sokkal mélyebben belementem ebbe a témába mint te úgyhogy hagyjuk már hogy ki van megtévesztve.Attól hogy a discovery csatornát nézed egész nap még nem jelenti azt hogy mindent tudsz ugyanis a TV-ben szinte csak hazugságokat hallhatsz a világról.Mit gondolsz miért akarják cenzúrázni az internetet is?Mert ott már van esélye az embernek utánanézni az igazságnak és kezdenek egyre többen ébredezni
De nem is tudom minek pazarlom rád itt az időmet amikor te még 3 sort se tudsz összeírni a témáról látszik hogy mennyire "felvilágosult" vagy,ennyit rólad
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!