Ez lenne Magyarország 2012-ben?
Körülbelül 9 hónap után először hazajöttem egy rövid időre családot látogatni és teljesen le vagyok döbbenve/ki vagyok akadva. 12 óra elég volt ebben az országban, hogy egyből visszavágyjak Nyugatra.
A repülőtéren várakozva aránylag sok magyar kiszúrtam. Nem szóltam egy szót sem, hogy értem, amit beszélnek, csak csöndben hallgattam.
Mást sem hallottam, csak panaszkodást. Így de rossz otthon, úgy de rossz; kijöttem ide pár hónapja, de csak az alja munkát kaptam meg. Beszélsz angolul? - kérdezi az egyik. Ja, annyira nem, alapszinten - jött a válasz. De még neki áll feljebb, hogy nem kapja meg a takarító munkánál nagyobb felelősséggel járó munkaköröket. Szépen vagyunk - gondoltam akkor.
Kicsivel később a kapunál állva elég hosszú sor kerekedett. Beállt mellém egy nő (a sor elején voltam, mivel amint kiírták, hogy melyik kapunál van a beszállás, oda siettem). Teljesen ártatlanul tekintget körbe és már állt volna be elém. Megkérdezte, hogy ez itt a sor a budapesti gépre? Igen. És az ott a sor vége? (odamutatva). Igen. Jó - és meg nem mozdulna. Teljesen kiakadtam, hogy hogy lehet valaki ennyire pofátlan. Látja, hogy sor van, későn érkezett és mégis megpróbál bepofátlankodni mások elé. Amikor ezt udvariasan megemlítettem neki, fel volt háborodva, hogy mit képzelek magamról, őkelmének felhívni a figyelmét arra, hogy a sor végére kéne beállni.
Hazaérve az útlevél ellenőrzésnél se egy mosoly, se egy.. semmi. Mindenki unottan teszi, tette a dolgát. A vonaton befelé Budapest központjára az emberek lökdösődnek, taszigálják egymást, mintha más nem is létezne rajtuk kívül. Oké - gondoltam -, ez itt Kelet-Európa, itt ilyenek az emberek, ez van.
De a legkiakasztóbb az estém volt. Bátyám elvitt az egyik pesti diákfesztiválra. A diákok (mint általában mindenhol) jófejek, toleránsak, jól elbeszélgettem velük, bár mindannyiuk bizonytalan volt a jövőjükkel kapcsolatban; akikkel beszéltem, azoknak a 90%-a külföldön tervezi egyetem után az életet (ELTE).
Hazafelé menet leszálltunk és az egyik Nyugatinál lévő kebaboshoz mentünk be harapni valamit. Voltak bent páran, biztonsági őr,a tulaj, 3-4 srác és 4-5 lány a pultban. A vendégek között volt négy srác/férfi, akik minden egyes bejövő embernek beszóltak, leszólták, megszólták. Amikor fizetni akartunk (mivel ott ültek a pulttal szemben), a "Mennyi lesz egy óra?" típusú kérdésektől kezdve a "Hogy nézel már ki?" folytatáson keresztül mindent megkaptam. A biztonsági őr elnéz, mintha nem is lenne ott, a tulaj sem néz oda (mielőtt valaki elkezdene romázni, nem, az illetők nem romák voltak). Én már akkor teljesen kiakadtam, hogy egyrészt emberek mit meg nem engednek maguknak, másrészt hogy az adott hely mennyire nem is próbálja meg kezelni a dolgot.
Leültünk 2 lány mellé bátyámmal (ott találtunk legmesszebb tőlük helyet), elkezdtünk enni; 10 perc múlva átsétálnak és minket is és a lányokat mellettünk is megint csak elkezdték inzultálni. Ott már teljesen kiakadtam és szóltam nekik, ha nem állnak arrébb, akkor egyszerűen kihívom a rendőrséget; morogtak párat, de leléptek.
Miután visszavittem a tányért, panaszt tettem a tulajnak és a biztonsági őrnek, hogy ennyire nem is érdekli őket, hogy mások bejönnek ide, hogy nyugodt környezetben étkezzenek, ők meg hagyják, hogy egyes vendégek másokat piszkáljanak, beszóljanak. A válasz vállrándítás volt és hogy "ez Magyarország". Amikor a válaszom az volt, hogy azért is ilyen Magyarország ezek szerint, mert ők sem tesznek semmit azon, hogy jobb legyen, néma csönd volt odabent. Kérdeztem, hogy ilyenkor miért nem szólítják fel őket a távozásra vagy miért nem hívják a rendőrséget. Ja... válasz nem jött. Kérdeztem a pultban dolgozó lányoktól, hogy nekik nem esne-e rosszul, ha elmennek a testvérükkel, barátaikkal bulizni és ilyen beszólásokat kapnak. Ja... néma csönd. Mindenki pislogott a kirohanásomon és ahogy a tulaj kezelte ("jól van, köszönjük szépen, most már lehet távozni") még jobban felháborított. Tehát ha én panaszt teszek, mert nem is erőlködnek azon, hogy a vendégeknek normális szolgáltatást nyújtsanak és nem hagyják, hogy egyes elemek másokat inzultáljanak, akkor engem meg tudnak kérni a távozásra; de a rendetlenkedő, durva, primitív embereket, akik utcalányként kezelnek mindenkit, beszólnak - azokat nem lehet megkérni a távozásra?
Akkor hogy is van ez?
Egyetem mellett pincérnőként (is) dolgoztam már, eddig 3 helyen. Nálunk ha valakivel probléma van, egyből ki van rakva. Az, hogy valaki átmenjen más asztalához és ott akármi problémát próbál kelteni, majdnemhogy elképzelhetetlen, de az is biztos, hogy egyből ki van dobva. Ha valaki esetleg túl részeg (vagy annak tűnik a bejáratnál egy szórakozóhelyre, kocsmába, fast food restaurant-ba, étterembe), akkor be sem engedik. Ha panaszkodik, akkor rendőrt hívnak. Én nem azt mondom, hogy itt nincsenek problémák vagy hogy ez egy tökéletes ország; de ilyen atrocitások majdnem három év alatt egyszer sem értek, mindegy, hogy a belvárosban mászkáltunk akármikor vagy a külvárosban; vagy éppen hogy melyik városban. Lehet, hogy eddig csak szerencsém volt, nem tudom. De ha valami probléma van, akkor a tulaj, a biztonsági őrök és a rendőrök erélyesen fellépnek és nem hagyják a bully-kat érvényesülni; már iskolás korban sem, később sem.
Ezek után annyira mérges voltam, mint amilyen életemben talán eddig kétszer.
Tényleg ez lenne Magyarország 2012-ben? Hogy ha valakik nyilvános helyen másokat inzultálnak, az emberek elnéznek másfelé? Hogy meg sem próbálják megvédeni a másikat? Hogy az emberek tényleg ennyire nemtörődöm, durvák, csak a saját dolgukkal törődnek? Hogy a tulajdonost nem is érdekli, ha valaki panaszt tesz és annyi a válasza, hogy 'ez Magyarország'?
Régen voltam már itthon, az igaz; de úgy érzem magam, mintha valami teljesen balkáni, elmaradott, megkeseredett országba jöttem volna haza, ahol az emberek önzőek, félnek, nemtörődömök, közömbösök a másik iránt és teljesen érdektelenek. Bátyám azt mondta: 'Én szeretem ezt az országot, csak nem szeretem azokat, akik itt élnek'. De ha az ország pont olyan, amilyenné az ott élők teszik..
Tényleg ez lenne Magyarország, 2012-ben?
"Én már akkor teljesen kiakadtam, hogy egyrészt emberek mit meg nem engednek maguknak, másrészt hogy az adott hely mennyire nem is próbálja meg kezelni a dolgot. "
Ez van. HOL van máshogy????
"Tehát ha én panaszt teszek, mert nem is erőlködnek azon, hogy a vendégeknek normális szolgáltatást nyújtsanak és nem hagyják, hogy egyes elemek másokat inzultáljanak, akkor engem meg tudnak kérni a távozásra; de a rendetlenkedő, durva, primitív embereket, akik utcalányként kezelnek mindenkit, beszólnak - azokat nem lehet megkérni a távozásra? "
Az van, hogy itt nem a kulturált emberek zsebében van az a pénz, amiből egy ilyen hely meg tud élni....
És ha csak a szórakozóhelyek mukodnenek igy, akkor nem lenne gond, de minden igy mukodik, én nem emlekszem még családon belül se, ovodaban, gyerekfogaszaton, iskolaban hogy ne ért volna pont a tanárok, betegtársak, orvosok, szüleim részéről hasonló bánásmód.
jaj lol átérzem nagyon a problémát, én 2 év után jöttem haza először, azt hittem sokkot kapok ferihegyen, mindenki totál bunko volt, egyedül 2 amerikaival beszélgettem amig várni kellett a csomagokra, pedig amugy megkönnyeztem mikor leszálltam a gépről hogy itthon vagyok, de hamar elmult mikor útlevélellenőrzéskor se mosoly se semmi, aztán a taxis panaszkodott végig az úton hogy milyen keserű az élet.
á nem is akarok belemenni mik történtek mert már tultettem magam rajta, igazságtalanságok és kulturálatlanságok tárházát tudnám idesorolni. nem tudom mennyi időre jöttél haza, nekem úgy 2-3 hetembe telt mire visszaszoktam, mostmár nem nem állok nagyra meresztett szemmel ha át akarnak verni étteremben vagy ilyesmi, de addig mondjuk totál ki voltam akadva mint ahogy te is mondod, haza akartam menni, azt hittem hogy a 3 hónapos nyaralásomból nem lesz semmi mert én bizony átteszem a jegyem és húzok innen a fenébe :D
de már a 3 hónapnak mindjárt vége, én meg egészen megszoktam ami ittvan, bár elszomorít minden alkalommal amikor ilyenben van részem.
melyik országból jöttél haza amugy :)
utolsóval egyetértek, 2 év után azt tapasztaltam hogy "büdöspest" sokkal rosszabb mocskosabb lett, de pl siófok, nyíregyháza székesfehérvár stb pedig sokkal-sokkal szebbek lettek. új parkok, sokkal több növény, új sétálóutcák, felújított épületek, lefestett panelházak, új szökőkutak, sok-sok bicikliző ember, tisztább levegő.
de budapest... szégyen
Ne haragudj, de szerintem 9 hónappal ezelőtt sem volt gyökeresen más a helyzet, mielőtt elmentél. Csak most megvan a kontraszt.
Gyere el Debrecenbe, menj el Nyíregyházára, meg ki tudja hány helyre az országban, vannak pozitív változások. A kilátások pedig erre rosszabbak, mint Pesten, de az emberek akkor is mások.
Írták, hogy nem Budapest alapján kell megítélni az országot, hozzátenném, hogy főleg nem egy Nyugati melletti KEBABOSRÓL! Magyar ember be se megy!
Ennyi erővel egy külföldivel megismertethetnéd a magyar konyhát a józsefvárosi piac kínai büféjében is!
"12 óra elég volt ebben az országban, hogy egyből visszavágyjak Nyugatra."
Szép kis családod van, hogy ennyi időre tudtak csak lekötni.
"Nem szóltam egy szót sem, hogy értem, amit beszélnek, csak csöndben hallgattam."
Rosszabb vagy, mint egy III/III-as ügynök, ott hallgatózol, itt meg kitálalsz.
"még neki áll feljebb, hogy nem kapja meg a takarító munkánál nagyobb felelősséggel járó munkaköröket"
Bezzeg te az egyetemi folyékony angoloddal frankó munkát kaptál:"Egyetem mellett pincérnőként (is) dolgoztam már, eddig 3 helyen."
"az útlevél ellenőrzésnél se egy mosoly, se egy.. semmi"
Gondolom te se mosolyogtál, mert akkor biztos viszonozták volna!
"Voltak bent páran, biztonsági őr,a tulaj, 3-4 srác és 4-5 lány a pultban."
Mit vársz egy olyan helytől, ahol saját biztonsági őrre van szükség? Minek mész be?
"mielőtt valaki elkezdene romázni, nem, az illetők nem romák voltak"
Ne magadból indulj ki, nem mindenkinek ez jut először eszébe!
"Mennyi lesz egy óra?"
"Kérdeztem a pultban dolgozó lányoktól, hogy nekik nem esne-e rosszul, ha...ilyen beszólásokat kapnak. Ja... néma csönd."
Lehet, hogy arra várnak!
Azt írod, hogy "nálatok" ha valaki panaszkodik, akkor rendőrt hívnak. Akkor itt rád a terrorelhárítókat kellett volna hívni!
Jó utat "haza"!
Remek kis összefoglaló, és most nem ironizálok. Sajnos ez Magyarország ma. Budapest sztem is katasztrófa, élhetetlen, és arányaiban több a bunkó, mint vidéken, de ott is bőven vannak bunkók:). Még pár év, és én is lépek külföldre. Nem akarok nagy szavakat használni, de sztem ennek az országnak már vége. El tudom képzelni, hogy vmi pozitív változás lesz az emberek gondolkodásában, és jobbra fordul a helyzet. Elég megnézni ezen az oldalon, vagy a többi magyar oldalon a kommenteket. 90% fröcsögés, árad belőlük a rosszindulat, irigység. Azzt, h mitől alakult ez ki, most hagyjuk, de sztem pozitív változás nem várható, azok kevesen, akik még, kedvesek, normálisak, (fiatalok és van végzettségük, nyelvtudásuk). meg úgyis elmennek.
A válaszíró 79%-ban hasznos válaszokat ad.
Hadd gratuláljak, művészet ennyi marhaságot összeírni:). A kérdés pont a hozzád hasonlókról szól, köszönjük, hogy bemutatkoztál.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!