Mi a véleményetek a rasszizmusról?
Először tisztázni kellene,hogy ki mit ért rasszizmus alatt.
Hagyományos értelemben elítélendő,de mostanában már mindenkire ráfogják.
Én nem tartom magam fajgyűlölőnek, csak a bűnözőket és másoknak ártó embereket utálom. Sajnos ebbe a csoportba 90%-ban a cigány vagy roma emberek tartoznak.
A barátnőm mesélte, hogy náluk Kazincbarcikán építettek gyönyörű modern sorházakat és ezeket kiutaltak a cigány családoknak, akik beköltöztek, majd felszedték a parkettát és azzal fűtöttek, majd leszedték a cserepeket meg amit tudtak és eladták. Most lakhatatlanok a házak.
Egy másik barátnőmhöz betörtek, de még időben kihívta a rendőröket akik rajta is kapták a nagy zsákkal menekülő asszonyt. Mikor elfogták dühösen kiabálta mindenkire, hogy "rasszisták", meg hogy neki is etetnie kell a családját.
Kb. 19 éves voltam és egy étteremben dolgoztam ahol havonta egyszer éjszakai takarításra osztottak be. Egy ilyen munka után indultam haza úgy éjjel 2 körül, amikor az aluljáróban odalépett hozzám egy cigány-asszony és jósolni akart, de nem kértem, végül, hogy szabaduljak odanyújtottam a kezem. A jóslás után kérte a pénzt, én persze nem akartam adni és el akartam menni, de Ő a pár méterre álló haverjára mutatott (egy kétajtós szekrényre), így végül is adtam neki. Aztán elfutottam.
És még számtalan történetet tudnék mesélni az utcán mocskos megjegyzést tevőkről, a leköpködőkről, a megátkozókról, a barátnőm apját megverőkről, a pénzt lopókról, a kislányokat zsúfolt járműveken fogdosókról, a ráélvezőkről stb.
Szerintem azért ekkora a cigány gyűlölet Magyarországon, mert az Ő bűncselekményük valahogy sosem nyeri el méltó büntetését, helyette inkább ingyen juttatásokat kapnak (pénz, lakhatás, felsőoktatási pontszámok stb.), amit a magyarok sosem.
Mintha úgy gondolnák mi tehetünk arról, hogy van egy réteg aki nem képes beilleszkedni a társadalomba és azzal kell vezekelnünk, hogy eltartjuk és hagyjuk békében bűnözni Őket.
Régen nem volt cigány kérdés hiszen dolgoztak és megbecsülték Őket. Voltak a köszörűsök, a drótosok, a kosárfonók, a hegedűsök és még sok más munkában megállták a helyüket.
Azzal védekeznek, hogy nem akarják Őket alkalmazni, de azért ez nem teljesen igaz, viszont sajnos mivel iskolázatlanok (nagyrészt), nem fogják alkalmazni Őket olyan munkahelyen ami minimum középfokú végzettséget igényel. A fizikai munka meg nem igazán van ínyükre.
Néhányan azért képesek voltak alkalmazkodni és ma is becsületesen dolgoznak.
Az tény, hogy ez hatalmas probléma, amit a magyaroknak kell megoldani, bár fogalmam sincs hogyan, de az biztos, hogy az eddigi próbálkozások egyike sem hozott megoldást.
A cigányok követik el a legtöbb bűnycselekményt, mégsem kapnak érte megrovást.
Pl.: Ha egy cigány megöl egy magyart, és kirabolja a lakását, akkor az megélhetési bűnözésnek van elkönyvelve, de ha egy magyar öl meg egy cigányt (akár önvédelemből), akkor az már rasszizmus.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!