A fejlett nyugati országokban nem ez lehet az oka a kevés gyermeknek?

Ugye mi most felvilágosodott és az énközpotú világban élünk.

Itt az ember saját magát tekinti legfontosabbnak, legelsőnek, mindenki más mehet a sunyiba. Mindenki úgy tekint magára, mint egy teljes emberre, pedig az lenne az ideális, ha az emberek félemberként kezelnék saját magukat, akiknek szükségük van az ellenkező nemből egy párra, hogy teljes emberek lehessenek általa.

Most nem ez zajlik. Itt mindenki önálló, önfejű akar lenni és a párját csak valami bónuszként látja maga mellett az életében, akit bármikor le lehet cserélni egy másik bónuszra. Az elvesztése nem jár ugye nagy fájdalmakkal, mivel a teljes élet megmarad, csak egy felesleges kis koloncot ráztunk le magunkról. Ideális esetben fájna elveszteni a párunk, mert akkor elvesztenénk a fél énünket, a fél életünk és éppen ezért nem is lenne annyi válás és szakítás, mint jelenleg előfordul, mert sokkal értékesebbnek tekintenénk annál partnereinket, hogy csak úgy lecseréljük őket egy másikra.

Ilyen gondolkodásmóddal nem is csoda, hogy nem lehetnek egészséges, harmonikus, szilárd, szerető családok, ahol sok és boldog gyerek születhet és nőhet fel, hogy mindezt továbbvigye. Nem tiszteljük a másikat, ezért könnyen megválunk tőle. Nem várunk el a másiktól semmi szilárdat és semmi gyümölcsözőt, csak azt, hogy boldoggá tehessük vele magunkat.

A család szinte már szóba sem jöhet a mai fiataloknál, vagy esetleg csak 30 évesen, akkor is egy gyermekkel, ami kevés és még annak is zaklatott, egymással és önmagukkal elégedetlen szülőkkel kell számolnia, akik gyakran veszekednek és nem értik meg a másikat.