Mi a véleményed Magyar Péterről most a botrányai után?
Nőügyek -> Lesz*rom, nem sikerült semmi bizonyíthatót, vagy érdemlegeset mondaniuk, ellenben magukkal is ellentmondásba állnak sokszor.
Diszkó/életmód -> Lesz*rom, nem az alapján ítélem meg, hogy a kocsmában hogy viselkedik, sőt, a mostanság kialakult bírói gyakorlat alapján egyenest boszorkányüldözésnek tekintem.
Pénisz és egyéb ügyek -> Nevetséges. Nem rá nézve, hanem a fideszre nézve.
Igazgatói minősítésében történő korrupció gyanú -> Az egyetlen érdemleges pont, ahol fenntartással kezelem MP-t, mert mindenki tudta, hogy a NER-ből akarva, vagy akaratlanul, de nem lehet fehér bárányként távozni. Ha az egész ügyből annyi sül ki, amit most is tudunk, hogy egy alvállalkozónál dolgozott félévet a testvére, meg kifizetett néhány felesleges milliót tanácsadásra, akkor hajlok rá, hogy ezt is lesz*rjam, hisz ellenfelei ugyanezt intézményesítve, százmilliárdos szinten csinálják, tehát egyértelmű, hogy mi lenne a mérlegelés eredménye.
Nem érdekelnek a megafon botrányok, nem azok alapján szavaztam korábban sem. Én azért nem fogok rászavazni, mert nem gondolom, hogy NER-ből, csak igy lehet valaki ellenzéki figura, miközben, más ellenzékiekeg vegzál a hatalom és sorra itélik el őket, vagy csinálják ki.
A kezdetektől fenntartásokkal követtem a fickót, de egyre kevésbé gondolom, hogy ez nem egy demokrácia hack, az ellenzék lecserélésére.
Ugyanaz mint előtte.
Egy nárcisztikus, bűnözésre hajlamos, öntelt majom.
6-os
És arról mi a véleményed ,hogy Gyurcsány szövetkezne Magyar Péterrel?!
Az, hogy fontolgatom a pártból való kilépést.
Ezzel szembeköpik saját magukat, nincs helyem köztük.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!