Csak én gondolom úgy, hogy a nyugati emberre tényleg ráférne egy "reset"?
Egyszerűen be kell látni, hogy egyebek mellett a korlátozatlan kapitalizmus tönkretette a nyugati civilizációt. A nyugati ember teljesen elszakadt a valóságtól, a saját, legszűkebb (leginkább anyagi) érdekein túl képtelen látni. Már nem arról van szó, hogy válságban van a kollektivizmus, bárminemű szolidaritás, de teljesen általános és elfogadott lett, hogy ember embernek ellensége.
Az életkedve is elmegy az embernek, ha hátralép egyet, és megfigyeli, hogy milyen stílusban beszélnek egymással a metrón, a munkahelyen, hogy hogyan zajlik ma a társkeresés, vagy mi az, amit az emberek demokráciának és közéletnek hívnak. De a modern élet kihívásaira általában sincsenek válaszaink, Amerikában az évtized végére minden második fiatal felnőtt mentális beteg lesz. Ez így meddig mehet tovább?
Én ezért támogatok mindent, ami ezt a toxikus állapotot megváltoztatná, akár Klaus Schwab Great Reset koncepcióját, de Macront is, amikor globális háborút vizionál. Vagy így, vagy pl. egy súlyos természeti katasztrófa által térhetne vissza a nyugat a normális útra, más megoldás már nincs. Az elviselhető jövőért bizony áldozatot kell hozni, ezt lassan 100 éve kerülgetjük, halasztgatjuk. És bármennyire keménynek tűnik ezt ilyen nyíltan kimondani, a legtöbben, ha nem is tudnak róla, de hasonlóan éreznek, rengetegen várják nagyon régóta, hogy "valami végre történjen". Mit gondoltok?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Bereteszelik az embereket, likvidálják azokat aki nem az ő zenéjükre táncolnak, körülbelül ez várható Svábbogár és Billg*ci bandájától!
Kínai mintára, a kovid is onnan jött, Vuhanból.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!