Mit keresnek a NATO tankok moszkvában a muzeumban?

Pintér László: szerintem a múzeumban inkább régiségeket állítanak ki.

ez tudtommal egy külön kiállítás és nem múzeum

[link]

[link]

# Pintér László 20-as számú válasza / kérdése

Orosz múzeumban Chieftain Mk.5-ös a legfiatalabb NATO tank. Homogén acélból gyártott harckocsi teljes egészében.

A Chieftain brit tervezésű harckocsi volt 1960 - 1970-ből.

2,000 példányt gyártottak, a Brit Hadsereg 900 példányt tudott berendelni, és a Császári Irán is 900 példányt vett.

Azon kevés harckocsik közé tartozik, amelyet nagy mennyiségben rendszeresítettek, és látott normális háborút is. Az 1980 - 88 közötti Irak - Iráni háborúban vetették be, a 900-ból 700 példány lett végleges veszteség, kapásból kb. 300 tank úgy lett oda, hogy lerobbant, és nem tudták azokat kimenteni, motorcserére. Azontúl sok másikakat lőttek ki az iraki T-62-esek, T-72-esek, és a páncéltörő rakétások.

https://www.youtube.com/shorts/HqjEtWi8N0M

Nem csak a motorhiba miatt lerobbantakat gyűjtögették, hanem még a kilőtt példányokat is. És ezek egy részét átadták az oroszoknak tanulmányozásra.

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

Kubinkában van még M48-as Patton, de az 1952-es, az M60-as Patton meg 1960-as.

Nyugaton általánosságban T-72-esek a legfiatalabbak, 1973 és 1991 között változik a gyártási évük, és óriási különbségek vannak a T-72A, és a T-72B között.

Egzotikumként van még T-80U is, a britek ismeretlen számú példányt szereztek be.

Az USA meg 33 példányt.

A legfejlettebb, és legjobb orosz harckocsi a T-80U, azt 1984-ben mutatták be, 1997-ig gyártották alacsony kapacitással, és amit lehetett, eladták külföldre, mert túlságosan drága árú, és karbantartásigényes típusnak bizonyult.

A gazdag országok, mint Marokkó, és Dél-Korea jelentkeztek be érte, és az oroszokat csak az érdekelte, hogy a teljes, és drága árat fizessék ki értük, abba már nem gondoltak bele, hogy másoknak továbbadhatják ...

[link]

# Pintér László

Én a következőképp látom:

A T-55-ös és az M48-as Patton egálban voltak.

A T-62-es az előnnyel indult az M60-as Patton-höz képest, és a Chieftain ellen is jó lett.

A T-64A, a T-72-es Urál, és a T-80-as meg túlságosan erősnek számítottak a kompozit páncélzatukkal, miközben a másik oldalon homogén acélból gyártott M60-as Patton-ök, Chieftain-ek, és Leó 1-esek voltak.

A T-64B és társai egy egyszerű acéllap kitoldásával immunisak lettek a nyíllövedékek jó részére, 500 méterig.

A T-64B az még az 1979-es M1 Abrams-nél is jobb, igen, teljesen komolyan mondom.

A T-64B és az M1A1 Abrams azok már egálban voltak, amelyik előbb látja meg a másikat, és lő pontosan, az végez a másikkal.

T-64BV-nél visszaállt az erőfölény az orosznál.

Bemutatták a T-80U-t, az simán jobb volt, mint az M1A1 Abrams

Megjelent az M1A2 Abrams, és egálban lett a T-80U-val, amelyik előbb látja meg a másikat, az végez a másikkal.

És ezzel véget is ér a harckocsizás.

Sem az Armata, sem az AbramsX sorozatgyártására nem látok esélyt, maradnak ez az öreg vasak, amiben a műszerezettséget modernizálják, és más újítás nem lesz rajtuk.

Az oroszok eredetileg a T-64-est szerették volna szóló harckocsinak, és ennek szellemében minden részegységét, rendszerét a tudományok teljesen újonnan kikutatott szintjének megfelelően tervezték meg.

Amíg a britek legyintettek, hogy harckocsitervezés az kimerül a homogén acélban, addig az amerikaiak, és az oroszok egymástól teljesen függetlenül kísérleteztek sokféle, és teljesen más anyag páncélzatban történő felhasználásával is.

Az amerikaiak nem tudom miért, de leadták az igényeiket, homogén acélos harckocsit csináltak a tervezés alatt álló M60-as Patton-ből, addig az oroszok kerül amibe kerül alapon kompozit páncélzatú harckocsit szerettek volna.

Azonban a legelső T-64-esek a gyakorlatban rosszul működők lettek.

Ennek orvoslására párhuzamosan belekezdtek a T-72-esbe is, ami nagyjából jól működőre sikerült, azonban a T-64-est tervező csapatnak is voltak lobbistái Moszkvában, így a kijavított T-64-est (T-64A, majd T-64B jelzés alatt), és a T-72-es Urált egyszerre mutatták be.

[link]

A katonák sem a T-64A/B-vel, sem a T-72-essel nem voltak továbbra sem elégedettek, a fő probléma a motor alacsony élettartama volt, ezért egy harmadik tervezőiroda előrukkolt a gázturbinával, az automata váltóval, új felfüggesztéssel, és sok mással, és íme a T-80-as. Azonban a politika továbbra is a T-64-est, és a T-72-est favorizálta, így a T-80-as is ennek a kettőnek a műszaki színvonalán lett megvalósítva.

A három harckocsi (a T-64-es, a T-72-es, és a T-80-as) konstruktőrök azok alváz, felfüggesztés, hajtáslánc, és motor tervezéssel foglalkoztak. A páncélzatot, a löveget, és az autotöltőt a központi tervezőirodák, mint a NII Sztali, és az OKB-9-es tervezték.

Idővel a T-64-est fejlesztő csapat kihalt / leáldozott nekik, meg a T-72-est fejlesztő csapat is meggyengült, és ideiglenesen a T-80-as előtt megnyílt a szabad út, hogy egy valóban új, erős, ténylegesen jó harckocsivá fejlődhessen. A teljesen újratervezett T-80-ast T-80U néven mutatták be, az U az oroszban az Улучшение a Fejlesztettet jelenti.

A T-80U volt a legerősebb, ugyanakkor ténylegesen drága árcédulájú, és fenntartású orosz harckocsi, és a rendszerváltáskori leépítéseknek is az lett az egyik fő áldozata.

Több T-80U rója a köröket Pakisztánban, Cipruson, és Dél-Koreában, mint Oroszországban.

A T-90-est az UralVagonZavod tervezte, azonban a T-90-es is erősre, és drágára sikerült, így megint nem kellett az Orosz Hadseregnek, nagy részük külföldi megrendelésre készült, és helyettük a T-72-es radikálisan butított változatát rendszeresítették.

https://www.youtube.com/watch?v=W5UazjMT5Zg

https://www.youtube.com/watch?v=vZUMkXXxoDE