Rájöttél/mikor jöttél rá ezekre a dolgokra?
A szocialisták, főleg a "woke" szocialisták azért mondanak sokszor logikátlan dolgokat, mert azt gondolják, hogy az hatalmat fog nekik adni, viszont, ha azt gondolják egy adott helyzetben a lgoikusság fog nekik hatalmat adni, akkor képesek rá. Soha sem ismerik be a hibáikat, és soha sem ismerik be az embereknek azokat a céljaikat, amikről néhányan tudnak, de a legtöbben nem, mert azzal hatalmat vesztenének. Mindig azt csinálják, amiről azt gondolják több hatalmat fog hozni nekik, sosem az ellenkezőjét, bármi is legyen.
Ha utánanéz az ember annak mi folyik a nyugati országokban, akkor rá lehet jönni (bár meglepően nehéz tud lenni, mert az átlag embernek nem jön természetesen ez a mentalitás), hogy káoszt akarnak csinálni, és el akarnak rontani kb. mindent, amit a legtöbb ember, és bárki aki nem szocialista szeret, hogy aztán azt mondják az átlag embernek, hogy mindez a kapitalizmus hibája, hogy több ember váljon szocialistává (pl. a lehető legtöbb gyereket akarják transzneművé/nem binárissá változtatni, akár van diszfóriájuk akár nem, hogy aztán majd az orvosokra (a kapitalistákra) foghassák a dolgot, pedig bár ők is bűntársak, a dolog a genderelméletből (szocialistáktól) ered).
A fehér, fehérség, fehér felsőbbrendűség szavak az ő lexikonjukban a kapitalizmust jelentik, ezért van az ő szemükben viszonylag sok a feketékkel szemben rasszista fekete, nőgyűlölő nő, homofób meleg, transzfób transznemű, stb. mert ameddig egy fekete, nő, meleg, transznemű, stb. nem szocialista, addig az ő szemükben rasszista, nőgyűlölő, himofób, transzfób, stb., és ezért használják ezeket a szavakat sokkal gyakrabban, mint az átlag emberek.
Nem csak a férfiakat gyűlölik, ahogyan sokan gondolják, a nőket is, el akarják törölni a férfi és a nő kategóriát, hogy káoszt teremtsenek, és az által több szocialistát. Ugyan ezért akarják eltörölni a családot és a rendőrséget is. Nem akarják, hogy a szülőknek bármi hatalma legyen a gyerekek felett, a szülőket a tanárokkal és a kormánnyal akarják helyettesíteni, hogy szocialistává nevelhessék őket. A rendőrséget a kapitalizmus erőszakos fenntartójának tekintik, mert szerintük a rendőrség a megszökni akaró rabszolgák elfogásából ered (és a rabszolgaság, a rasszizmus, szexizmus, patriarchátus, stb. is a kapitalizmusból ered szerintük). Azt gondolják, hogy a szocializmus erterjedése után nem lenne többé szükség rendőrségre, mert mindenkinek meglennének az alap szükségletei. Azért tűnik úgy, hogy jobban gyűlölik a férfiakat, mert a férfiak között kevesebb a szocialista, és mert a férfiak nagyobb eséllyel lépnek fel ellenük.
Persze mindezt tagadják, főleg olyan emberek előtt akik nem tudnak erről, mert ha beismernék akkor hatalmat vesztenének.
Ja, és többször direkt kimondják ezeket a dolgokat, az igaz hívö szocialisták, sokszor nem is csak a viselkedésükből lehet erre következtetni. Ezeken a youtube csatornákon csakran kimondják ezeket a dolgokat például (néha az ő kódnyelvükön, de néha még azt sem csinálják, és általában unalmas módon beszélnek erről, hogy a legtöbb embernek ne legyen türelme végighallgatni):
Ez az utolsó csatorna/lejátszási lista az előző két csatornáról reagál videókra rövid klipekre bontva: [link]
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

"Ott vannak a csatornák, amik bizonyítékot adnak erre az egészre"
Amihez ilyen vakhit kell, az objektíve pont higy nem bizonyíték.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"mert egy identitás nélküli, heterogén masszát könnyebb irányítani és rabszolgaságban tartani."
Pont hogy sokkal nehezebb lenne. Az irányíthatóság egyik legalapvetőbb feltétele a megosztottság, és a manipuláció egyik legalapvetőbb ürügye a közös ellenség. Egy egyeséges, heterogén tömeget gyakorlarilag pont, hogy lehetetlen irányítani, főként pont azért, mert ha nincs ami megosztja őket, nincs az a hatalom akit a tömeg le ne verne.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A kérdező tipikus esete, amikor a hülye okoskodni akar. :DDDD
Egyébként még logikailag sem állja meg a helyét, amit felvetettél, mert számtalan önellentmondás van benne, ami jól bizonyítja, hogy ostoba vagy és te találtad ki az egészet.
#4
"Egyetértek, hogy a legtöbb/az átlag szocialista csak hülye/mentálisan beteg, de ha az ember minden egyes szocialistát elkönyvel hülyének/mentálisan betegnek"
Akkor az emberiség nagy mentálisan beteg a logikád szerint, mivel amióta a kapitalizmus megjelent egyre szocálisabb a társadalom.
Eleinte gyerekek is dolgozhattak, mindennap, napi 20 órákat. Szociális intézkedések miatt lett tiltva a gyerekmunka, napi munkaidő, ünnepeket, munkás jogok stb.
Szociális intézkedések voltak a közoktatás és közegészségügy létrehozása.
Az a helyzet, hogy a világ az elmúlt 200 évben elég egyértelműen a szocializmushoz közeledett és ezzel a legtöbb ember egyet is ért. Rendszerint a tanulatlan idióták nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!