Mit gondoltok, kinek a műve volt 9/11?
Sokan váltig állítják, hogy Bush művelte, hogy legyen indítéka kivonulni a közelkeletre. (Bár nem tudom, ez miért lett volna jó.) Azt nem tudom, hogy miért vannak ebben annyira biztosak, persze nem is cáfolhatom, mert nem tudhatom én sem. A legelterjedtebb verzió az, hogy terroristák művelték.
Szóval 2 gépet is beleküldeni a WTC-be meg a Pentagon egy részébe. Képes lenne ilyenre egy ország vezetője?
Vannak érvek, elméletek melyek úgymond bizonyíthatják az igazságot? Ugyan az al kaida tagadta, hogy ők tették volna, mégis előkerültek arab gyanúsítottak. Szóval az a lényeg, hogy nem találgatásokra vagyok kíváncsi, hanem érvekkel alátámasztott véleményekre.
Moszad.
Olyan független oknyomozó-újságírók, tényfeltáró-kutatók és elfogulatlan elemzők, mint Kevin Ryan, Alan Sabrosky, Kevin Barrett, Justin Raimondo, Texe Mars, Susan Lindauer, Gwenthy Todd, Marianne Williamson, Paul Craig Roberts, James Petras, Franklin Lamb, Barry Chamis, és sokan mások.
Izrael és a felette álló cionista pénzhatalmi világelit – akciója volt.
Közéjük tartozik Susan Lindauer, a CIA egykori munkatársa, aki szerint az amerikai titkosszolgálat informálva volt a tervezett és bekövetkezett terrortámadásról. Lindauer ezt így fejezte ki: „A CIA-nak volt tudomása az ‘átkozott izraelieknek’ az ikertornyok felrobbantásában játszott szerepéről.”
Gwenthy Todd, az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Tanácsának korábbi munkatársa mondott. Todd nem kevesebbet állított, mint hogy akkori főnöke, Richard Clark, az izraeliek összekötőjeként kulcsszerepet játszott a 9/11 események megszervezésében.
Barry Chamis, aki a szókimondó radikális cionista személyiségek közé tartozik, részletesen írt Chrisopher Bollyn „Solving 9/11” című könyvéről. Keményen bírálta Bollyn állításait, ugyanakkor kénytelen volt elismerni, hogy amit könyvében állít, az alapvetően igaz, és valóban a pénzhatalmi cionista érdekcsoportok szervezték meg 9/11-et a Moszad és annak szupertitkos amerikai hálózata segítségével. Chamis hozzáteszi: ezek azonban nem a jobboldali cionisták voltak, akikhez ő is tartozik, hanem a baloldali munkáspárti cionisták. A radikális cionista azt veti Bollyn szemére, hogy nem tesz különbséget jobboldali és munkáspárti cionisták között. Ha ezt megtenné, akkor a jelenlegi miniszterelnököt mentesítenie kellene a felelősség alól. Chamis szélsőségesen jobboldali, a palesztin területekre illegálisan betelepülőket lelkesen támogató, Nagy-Izrael megteremtéséért küzdő, a fanatikus-nacionalista Jabotinsky hagyományait folytató, a terrorizmust meggyőződéssel támogató fundamentalista cionista. Ugyanakkor rendkívül következetes, bátor ember, aki gátlástalan vakmerőséggel akkor is kimondja az igazat, amikor mások azt már jobbnak látják takargatni.
Túl sok a véletlen ahhoz, hogy az arabok legyenek. Lehet, hogy tényleg terveztek ilyet, de nem hiszem, hogy ők voltak.
Földi irányítás nélkül hogy találtak el a tornyokig? Hogy lehet, hogy az USA légvédelem nem vette őket észre?
A tornyok úgy lettek tervezve, hogy egy repülő becsapódását is kibírják. Mitől omlottak össze, holott a Londonban egy toronyház full kiégett, mégsem omlott össze?
De olvasgasson itt, akit érdekel:
Ja és a 7. Épület összedőlt magától?
Aki elhiszi, annyit is Ér!
Köszi a válaszokat!
Néztem doku filmeket is róla és amikor a repülővel/repülőkkel elvesztették a kapcsolatot, azonnal bevetették a légvédelmet és vadászgépek keresték azokon a koordinátákon, melyeken utoljára látták.
Én voltam a 22-es, én erősen arra hajlok, hogy ebbe vastagon benne volt az amerikai DS vagy CIA vagy akármi keze, szóval, hogy ez önmerénylet volt, de lehet, hogy valóban volt egy ilyen arab szándék, amire rásegítettek, de hogy benne voltak, abban eléggé biztos vagyok.
Viszont marad bennem némi szkepticizmus ezzel kapcsolatban is, mert ha nem a merénylők vezették a toronyba a gépeket, akkor kik? Az amerikai pilóták? Vagy távirányításosak voltak? Az utasoknak nem tűnt fel, hogy milyen kevesen vannak a gépen?
De ami a legjobban foglalkoztat: egy ilyen bonyolult akció megszervezését és kivitelezését nem tudta néhány ember csinálni, ehhez egy egész apparátus kellett, a titkosssolgálattól, aztán ott vannak azok, akik a robbanószereket elhelyezték a tornyokban, majd működésbe hozták, és állítólag a média is tudott róla, és ott várt készenlétben a kamerával, ésatöbbi... szóval ha ennyien tudták, hogy ez önmerénylet, akkor hogy-hogy nem tálal ki róla senki? Hogy sikerül így titokban tartani?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!