A humán értelmiségiek általában miért mindenhol baloldaliak?
Le leszek pontozva nyilván, de azért valahol sokat elmond az emberekről, hogy úgy gondolkoznak mint a 8-as válaszoló, hogy egyetemen csupa "burokban élő jómódú" tanul akiknek az élete "merő kényelem". Holott a való életben ez pont nem így van.
Gondolom ő egyetemet csak akkor látott amikor a kutyáknak ment maradékért.
9: Az mindenképpen árulkodik valaki intelligenciájáról, ha nem képes értelmezni egy rövid, egyértelmű szöveget.
Nem voltak megvédve a bölcsészek (de bántva sem), csak azt fejtettem ki, hogy mások a szempontjaik és szerintem náluk ezek dominálnak.
A többes szám alapján engem a liberálisok közé akarsz sorolni. Ez már szándékos ferdítés.
Az a vicces, hogy a baloldaliak jobboldalisággal szoktak vádolni. A véleményeim miatt.
Tudod, miért van ez? Mert aki középen van és ennek megfelelő véleménye van mindenről, az balról jobboldalinak tűnik, ugyanakkor jobbról baloldalinak. Holott egyik sem.
Vannak, akik egyszerűen képtelenek értelmezni azt, hogy valaki középen van.
A legintelligensebbek lehetséges, hogy a jobboldal felé hajlanának. De csak egy tisztességes és nem egy hazudozó, tényferdítő jobboldal felé.
(Csak így zárójelben: Nekem 12 éve a Mensa-féle teszten volt 140 az eredményem, de ez még csak nem is kimagasló, az IT-s kollégák között vannak nálam sokkal jobbak is és még az is lehet, hogy a bölcsészek között is léteznek jobban teljesítőek. Azt a Mensa oldalain is elolvashatod, amit már én is írtam, hogy egy embert nem csak ez a mérőszám jellemez. De ennek belátásához is kell egy bizonyos értelem.)
10: Ezzel semmi újat nem írtál. Ugyanaz figyelhető meg a baloldal és a jobboldal esetében is. Egyik oldal sem akar hitelt adni a másik javára mérőknek.
"az ilyen bölcsész, szociológus, stb karokon erőteljes baloldali többség van, a Momentumnak van a legtöbb befolyása"
Te miről beszélsz? Mindenhol ez van, mivel a baloldali megközelítés a racionálisabb.
A mérnöki szak sem kivétel, ahol a jobboldali nevetséges kijelentésekből csinálnak viccet.
#1
"a nem bölcsész szakokon a konzervatív diplomások vannak többségben, és az ő IQ-juk a legmagasabb"
Egyébként ez bizonyítottan nem igaz. Egyéb szakokon is a baloldaliak vannak többségben.
Nyilván nem lehet tökéletesen a magyar társadalomra vetíteni az amerikai helyzetetm, de nagyjából arról lehet beszélni, hogy olyan 80%-ban demokrata és 20%-ban republikánusok a kutatók.
Az IQ-t csak kutatókra nem mérték, viszont amikor társadalomra nézték, akkor az derült ki, hogy a demokraták IQ-ja magasabb.
#7
"Az IT-sek általában a bal és a jobboldal közé helyezkednek, pontosan középre"
Na ez szintén tévedés.
Az IT-s közeg is baloldalt van, pont a multikulturális hozzáállása miatt, azért mert nincs annyira balra, vagy jobbra, mint egyes pártok, még nem lesznek középen.
És szimplán azért, mert a legracionálisabb vonal nem pontosan középen van, ahol kicsit liberálisabb, kicsit baloldalibb, mint a centrum.
"Az IQ-t, mint mérőszámot már nagyon elcsépeltté tették,"
Azért mert elcsépelt - egyébként nem tudom, hogy miért lenne az, pont hogy senki nem beszél róla - még releváns dolgokra tudja felhívni a figyelmet.
Normális esetben egy elég nagy közésségre nézve az átlagnak 100-nak kellene lennie, ha ettől eltér, akkor már vizsgálható, hogy mi ennek az oka.
#14
"Tudod, miért van ez? Mert aki középen van"
LOL, nem.
Ha nem vagy középen, csak nem vagy annyira jobbra vagy balra, akkor is ezzel vádolnának. Ez nem bizonyítja, hogy középen lennél.
"Holott egyik sem."
Vagy egyik igen. A mérsékelt bal is balra van, de jobbrább, mint egy szélső bal.
"A legintelligensebbek lehetséges, hogy a jobboldal felé hajlanának"
Egyébként ez se igaz.
A történelem során az elmúlt 100 évben a tudományos munkák a jobboldalt cáfolták és a baloldalt igazolták.
Ennek megfelelően egy természetes balra tolódás volt a világban, ami a jobboldal számára tarthatatlanná vált, ezért kimentek nagyon szélsőjobbra és sokszor már nem is ideológia alapján politizálnak, csak az emberek megvezetésére játszanak.
"Csak így zárójelben: Nekem 12 éve a Mensa-féle teszten volt 140 az eredményem"
Csak zárójelben jegyzem meg, hogy aki értelmes, ilyet nem mond, mivel ebből nem tudnak meg az emberek semmit, illik közölni a szórást.
A Mensa régi tesztje 24-es szórással dolgozott, az új pedig 15-össel. A jelenlegi teszt emiatt nem is mér 140-ig.
Vagyis a 140-es eredményed a mai teszten 125-nek felelne meg. Ez egyébként tényleg nem egy nagy eredmény. Nagyjából a felső 5%-ban vagy, ezzel nem tudnál Mensa tag lenni.
"Ugyanaz figyelhető meg a baloldal és a jobboldal esetében is. Egyik oldal sem akar hitelt adni a másik javára mérőknek."
Pont a múlt miatt. Mondok példát, úgy egyszerűbb értelmezni.
400 évvel ezelőtt lehetett azt mondani, hogy meggyőződés kérdése, hogy egy fekete rabszolga élete mennyit ért. Te mondhattad, hogy szerinted egy fehlr emberrel egyenértékű, míg más mondhatta, hoyg nem. Ez egy politikai meggyőződés volt tudományos háttérmunkák nélkül.
Viszont az elmúlt évtizedekben nagyon sok minden derült ki, ami meggyőződéses érték volt jobboldalon és kiderült, hogy nem igaz, a feketékről, a melegekről, a nőkről stb-stb.
A jobboldal sorra bukja el az "értékeit". Ma ott tartunk, hogy nem igazán tud felmutatni semmilyen politikai megoldást.
(Amúgy hasonló dolog történt a vallásokkal is, ahogy a tudomány szépen megcáfolt jó sok mindent, amit állított.)
#15
"a balos progresszív érzékenyítő tréningeket is"
Szimplán azért, mert ott természetes a befogadó közeg, nem pedig azért, mert annyira nem értenek vele egyet.
És ezt azért tudom, mert én is ilyen közegben mozgok.
"év végi összejövetelt vagy támogatni kell az LMBTQ közösséget, de négyszemközt már nem ezt mondják legtöbben"
De, a legtöbben ezt mondják.
Ugyanez a multis, IT-s közeg az, ami annyira ezt mondja, hogy Pride-on magánszemélyekként is felvonulnak, akkor is ha közük nincs az lmbtq-hoz.
#16: A sok hülyeségből, amit összehordtál, csak egyre válaszolnék, bemásolom ide, amit épp most írtak ki egy kérdés alá:
"-érdekesség: az usában a rabszolgafelszabadítást a KONZERVATÍV republikánus pártnak és elnökének, Abraham lincolnak köszönhetjük, emellett az amerikai polgárháborúban a demokraták(LIBERÁLISOK) voltak a rabszolgatartás mellett álló párt,azaz ők vezették a vesztes rabszolgatartó Konföderációs Államokat.(szóval ezt benézted🤭)
(Magyar példát nemtudok hozni a rabszolgafelszabadításra mert Mo-n nem volt rabszolgatartás)
-ugyanitt a nők szavazati jogát is republikánus vezette be,és volt Usán belül egy állam ahol a demokraták kiakarták vezettetni,mert a nők a republikánusokra szavaztak így a demokraták elvesztették az egyik állami szervben a többségüket(itt a LIBERÁLISOK a nők szavazati joga ellen)
-Magyarországon elösszőr a Károlyi kormány hozott törvényt a nők szavazati jogáról, akik ugyancsak KONZERVATÍVOK voltak.
de nemtudott kiteljesedni a törvény a politikai gebasz miatt (tanácsköztásaság hatalomávétele,román megszállás stb.)
majd később a Friedrich kormány(KONZERVATÍV) alatt szavazhattak a nők a választásokon. (KONZERVATÍVOK a nők választójoga mellett)
szóval hoztam hazai és egy külföldi,egyik legjelentősebb államból példát,hogy megcáfoljalak.
és nem, a régi jobbosok nem küzdöttek a nők szavazati joga ellen,a rabszolgafelszabadítás ellen,SŐT amerikában a LIBERÁLIS demokraták harcoltak mindkettő ellen."
#16: A baloldali megközelítés a racionálisabb? Pont a liberálisok nem képesek racionálisan gondolkodni. A konzervatívok pl. képesek megérteni, hogy az iszlám intoleráns a melegekkel, tehát az arabok improtálása és az LMBTQ inkompatibilis. A liberálisok meg mindkettőt teljes mellszélességgel támogatják. Ennyit a racionalitásukról.
A férfiak által dominált szakokon magasabb az átlagos IQ, és ezekben nagyobb a konzervatívok száma. A legtöbb baloldali szakon alig átlag feletti az IQ: [link]
Mert egy értelmes ember hisz benne, hogy az ember járjon pszihológuhoz ha problémája van, nevelje úgy a gyerekét hogy értelmes felnőtt legyen belőle, beszélje meg a problémákat és kommunikáljon.
De végülis a falusi mentalitás is jó ahol összeverjük az asszonyt, piáljunk amíg meg nem döglünk, aztán felakasztjuk magunkat a padláson.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!