Mik a lehetőségek, ha kiszorultam a munkaerőpiacról?

Köszönöm a figyelmet.

Azt szeretném megkérdezni, hogy mik a lehetőségek, mit tegyek, ha kiszorultam a munkaerőpiacról. Sajnos nincs mit szépíteni ezen, a saját hibám, nem okolok mást vagy a rendszert.

A kiúttalanság viszont nagyon dermesztő, reménytelen. 2 végzettségem van, amelyet szívesen is végeznék - de nem tudom, mert mindenhol tapasztalatot írnának elő, ami nincs (amikor tanultam, még nem volt kötelező, és nem ismertem semmi olyan helyet, ahol gyakorolhattam volna), és így a legtöbb helyről nem is válaszolnak (gondolom találnak olyat, akinek van aktív gyakorlata). Mivel nem vagyok ostoba, gyorsan belerázódnék, megtanulnám amire szükség van - de erre nincs lehetőségem. Nem tudom mit tegyek. Eddig dolgoztam olyan helyen, ahol nem kérték, így nem is a szakmámban dolgoztam, hanem egy olyan munkakörben, ahová nem volt szükséges szinte "semmi", egy beállítottságon kívül, ami megvolt. Most is ott dolgoznék, ha meglenne még az állás maga. 5 évig voltam ott, de amúgy is zsákutca volt, mert csak minden (szépen, lassan, ahogy a víz forr fel a béka alatt az edényben), ment ott tönkre. Ráadásul előrébb lépésről, tanulásról nem is nagyon volt szó. Én voltam mindenki kedvence, mert nem beszélek vissza, amit tudok azt jól tudom csinálni és nem keresem a konfliktusokat (de nem is hagyom magam). Asszertív kommunikáció.

A probléma az, hogy nem igazán van kereslet arra, amit csináltam, amit pedig csinálnék, abban aktív gyakorlattal nem rendelkezem és nehéz meggyőzni akármelyik "munkaügyest", hogy ezen túllehet lendülni és akkor minden rendben volna. A legtöbb cégnek ez vagy nem felel meg, vagy rögtön olyan embert szeretnének aki "konyhakész" és magabiztos.

Továbbá komoly probléma, hogy nincs nyelvvizsgám sem, holott elég jól megértem/használom az angol nyelvet, de a nyelvvizsga költségei mindig is jóval meghaladták a lehetőségeimet. Ráadásul nem is biztos, hogy sikerülne, mert az, hogy megértem és megtudom értetni magam, nem jelenti azt, hogy egy vizsgát is teljesíthetnék (igeidőkön szoktam bukni). Az angol érettségim anno négyes volt, de felteszem ez nem igazán "számít".

Próbáltam olyan helyen elhelyezkedni végül, ahová "mindenkit felvesznek". Fel is vettek, az ottani "beugró tesztem" majdnem hibátlan lett, minden követelményt magasan megugrottam (persze, mert alacsonyak voltak alapból!), a gond ott kezdődött, hogy bár intelligens és kreatív vagyok, itt egy monoton, gépies, betanított munkát kellett végezni. Nem is ment jól. A kezeim bénák, nem tudom azt a tempót tartani, mint a fittebb/teljesen egészséges kezű emberek, a 8 óra végigállása önmagában is probléma, mert mindig is ülő munkát végeztem (nagyon túlsúlyos vagyok, bár igyekszem edzeni, ha máshogy nem nagy túrákkal, ami az egyik hobbim) emiatt ezen a helyen ez volt az, amit "túl kellett élnem". De ez érthetően kevés volt oda, hamar rám szált egy "alvezér", amolyan kiskirály, addig piszkált, amíg meg nem mondtam, hogy "Én sem hiszem, hogy itt bármilyen jövőm lenne, érzem ezt". Amint megírtuk a felmondási papírokat sokkal kedvesebb hangnemre váltott, bizalmaskodott, én én is őszintén megmondhattam neki, hogy ez nekem egy kényszer volt, és szörnyűnek látom ezt a helyet. Ezek után ő maga jegyezte meg, hogy nekem ennél jobb helyre kellene menni, mert nem illek ide. Lehet, csak udvarias volt és azt gondolta, hogy "Maga egy hulladék, úgysem jó semmire!". Ilyet nem szokás kimondani. De őszintének tűnt.

Ez még az ősszel volt. Most pedig lassan február és a gondok nem enyhültek. Küldöm a jelentkezéseket arra a kevés állásra ami elérhető régióban (30 km sugarú kör, mivel nincs autóm és ennél távolabbi munkahely esetén szinte azonnali kötözködés tárgya lesz a bejárás és a távolság - átéltem már), de szinte minimális a válasz, 1-2 telefon, volt hogy behívtak, de nem lett belőle semmi. Azóta csak gyűlik az adósság, nem tudom mi lesz ennek a folyamatnak a vége. Szinte csak az alapvető dolgokra költöm a maradék pénzemet (nem iszom, nem dohányzom alapból sem), ezen felüli kiadásom még a pszichiáter által előírt gyógyszerek (nem Frontin vagy Xanax), minden más mellőzhető. Ha nagyon hideg van, akkor fűtök. A lakás sem az enyém, csak benne lakom, a számláit fizetem, még ha éhezni fogok, akkor is. A másik amire ügyelek, amíg tehetem az a higiénia (kozmetikumok, ruháim tisztasága)

Költözés is pénzbe kerülne (és amúgy sincs hova, nincs egy fix pont, ahol majd lesz munka), az ismerőseim többsége helyben él. Kínos is, mikor ez szóba kerül... Tudom, hogy sajnálnak, mert szeretnek, de ők sem tudnak mit tenni. Van aki félt, ő viszonylag gyakran ír, hogy minden rendben-e, szerintem érzi, hogy itt a vége. Rokonságom kettő emberből áll, de nem használhatom ki őket, ráadásul koncepcióm sincs a jövőre, így ha oda is mennék valamelyikükhöz (ami alapból milyen dolog az én koromban), azzal csak kicsit elodáznám a befejezést.

Álláskeresési vagy egyéb "segélyke" nem jár már. Dolgaim eladásából, ügyeskedésekből maradok fent.

De ezt nem várom meg. Most úgy állnak a dolgok, hogyha minden marad így, akkor kénytelen leszek megölni magam, amire még mindig nehéz gondolni. Sosem hittem, hogy ez lesz a vége, de én nem leszek nincstelen, akkor inkább a gyors halál kegyelme.

Ez viszont csak a jövő problémája, most a jelenben vagyok. Mi a fenét tegyek? Merre menjek, van-e még kiút? Adjam fel esetleg, ne kapálózzak már?

Kérem, a kritikákat mellőzzétek, tisztában vagyok vele, mennyire elszúrtam és mennyire keveset érek. Pszichológushoz járást se írjátok bev válasznak, mert az megtörténik, jelenleg is gyógyszereznek, de ő sem tud mit tenni. Hagyományos pszichológusra pedig pénz nincs, társadalombiztosítási alapon pedig nem elérhető a régióban, csak a fővárosban, ahová felutazni megint csak súlyos összegekbe kerülne.