Megindokolta a kormány, miértnem fogják elfogadni a koronavíruson való átesettséget s miért kell mindenképp oltani?
Tudomány. Ilyen egyszerű.
Ráadásul az egész civilizált világ így tesz.
Neked meg nem kellene okoskodnod. Oltatod magad és kész.
1-2!
Mizu?
Szünet van a M1 csatornánál, oszt gyűtettek téríteni?
Még trollkodásnak is rossz amit írtatok.
Erre már senki nem harap, gyökerek!
Megindokolni megindokolta, az már máskérdés, hogy mennyire tudományos az indoklás.
Az indok az, hogy ez már egy másik variáns(omikron), és a korábbi variánssal való átesettség ezért ez ellen már nem véd(...annyira).
Oltáspártiként mondom, hogy ez az indok több mint erőltetett, mivel az elérhető oltások is régi variánsok ellen lettek kifejlesztve.
Más országokban is egyre inkább ez terjed, mivel az átesettség még az oltásnál is rövidebb ideig tartó védelmet jelent csak.
"A kormányzati döntést egyébként a szakértők nagy része teljesen megalapozottnak tartja, Jakab Ferenc virológus és Szekanecz Zoltán klinikai immunológus a múlt heti KOVIDők című videóban azt mondta, hogy
az oltással megszerzett védettség sokkal hosszabb ideig kitart,
mint a csak fertőzéssel megszerzett. "
Azt már csak én teszem hozzá, hogy nehéz mérni a védettség valós szintjét, és könnyebb kamu mérési eredményeket kreálni, mint kamu oltást.
#6, Rusvai szerint a természetes védettség ugyanolyan értékű mint az oltással szerzett
Lehet ez Rusvai véleménye, de még egyszer: nehezebben mérhető, rövidebb ideig tart, és könnyebben kijátszható.
Amúgy bizonyos adatok alapján még az sem igaz, hogy "ugyanolyan értékű".
Lásd:
" the adjusted odds of laboratory-confirmed COVID-19 among unvaccinated adults with previous SARS-CoV-2 infection were 5.49-fold higher than the odds among fully vaccinated recipients of an mRNA COVID-19 vaccine who had no previous documented infection "
Tehát e vizsgálat alapján 5 és félszer olyan erős védelmet ad az oltás mint az átesés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!