Az emberek miért nem akarnak manapság gyereket? Mi baja van mindenkinek?

Teljesen felesleges a folyamatos túlnépesedést tovább fokozni.

A Föld, mint élettér, már huzamosabb ideje túl van terhelve - a megélhetési források kiaknázásának tekintetében. Ellentmondásos az is, hogy a munkáltatók egyre inkább felgyorsult ütemben gépesítenek mindent, amit csak módjukban áll, - egyre kevesebb embernek tudnak megélhetést biztosítani (kétkezi munka által), - azaz, egyre több ember fog nélkülözni, éhezni, emberhez méltatlan körülmények között tengeni-lengeni. Az meg helyi sajátosság, hogy itt 1989 óta lényegében folyamatos bizonytalanságban, kiszámíthatatlan jövővel küzdve teng az emberek igen túlnyomó hányada. A túlzottan felgyorsult élet, mesterségesen túlpörgetett életvitel sem való mindenkinek - és ezt hadd ne döntse el az érintetteken kívül más, hogy helyesen ítélik-e meg a helyzetüket vagy sem. Amikor aktuális lett volna - társadalmilag betöltött helyem, szerepem szerint, életkorom alapján - a gyerek nemzés, vállalás és nevelés, akkor folyamatosan padlón voltam és a kiszámíthatatlan jelent biztosító ország sem volt méltó arra, hogy egy ilyen állatkertben erre sort kerítsek. Tisztában vagyok azzal, hogy magányosan fogom lehunyni a szemem, de legalább nem "gazdagítottam" az országot egy 8vagy több) nélkülöző pszichopatával, aki(k)re csak egy adószámként, bevételi forrásként tekint a mindenkori állam! Akinek telik ilyen úri szeszélyekre, - mint gyerek vállalás, - az úgy sem fogja majd vissza magát, - intézze!

Ez egy tipikusan lepontozós kérdés. Ezt az oldalt a fiatalok, vagy tinik uralják, akik a reprodukcióra alkalmas életkorban vannak, és akiknek megvan a maga hangzatos magyarázata, miért kapnak sikítófrászt a gyerek szó hallatán. Pedig az, hogy nem akarnak gyereket, a mi hibánk, az idősebb korosztályé. Felneveltünk egy végletekig önző generációt. Azzal, hogy megadtunk nekik mindent, azzal, hogy sohasem kellett megtanulniuk lemondani, vagy várni, urambocsá' megszenvedni dolgokért, kihúztuk a lábuk alól a talajt. Megszoktak egy nívót, és felnőtt korban már eszük ágában sincs kilépni a komfortzónájukból.

A cápa kopoltyúja nem képes vizet pumpálni, így szegény állatnak folyamatosan úsznia kell, hogy ne fulladjon meg. ELŐREFELÉ! Az ember is ilyen. Ha nem halad előre, hamar fuldokolni kezd.

Lételeme a mozgás, a fejlődés, a haladás. Egy gyerek pedig lefékezi ezt. Le kell mondani dolgokról, visszafejlődni, vagy jobb esetben is stagnálni. Átcsoportosítani, újratervezni a büdzsét, Két évtizedig háttérbe vonulni és minden addig ránk záporozó áldást a gyerekeinkre irányítani. Minden figyelmünk, minden gondolatunk, érdekérvényesítő eszközünk, minden szívdobbanásunk őt fogja szolgálni, mint ahogy a szüleinké szolgált minket.

Mindenki a boldogságot keresi, és közben nem veszi észre, hogy az nem egyéb, mint az odavezető út; a mozgás, a fejlődés. És minél rögösebb az út, a boldogság is annál nagyobb. Két évtizednyi igencsak rögös út pedig - bátran állíthatjuk - a legnagyobb projekt az ember életében. És a legtöbb boldogság gyökere is.