Amerikaiaknak mért érdeke háborút kirobbantani Oroszországgal?

4. Nem. NATO minden értelemben megszegte az ígéretét.

Putyin elnök 2014. április 18-án, az orosz parlamentben elmondott beszédében a Krím-félsziget elfoglalását többek között azzal igazolta, hogy a Nyugat megszegte Oroszországnak tett ígéreteit, például azt, hogy a NATO nem fog az egyesült Németország határain túl terjeszkedni Kelet felé.

A NATO-nak az az álláspontja, hogy soha nem hangzott el ilyen, politikai vagy jogi szempontból kötelező ígéret. A tények azonban mást mondanak.

Miközben 1990. január 31-én Hans-Dietrich Genscher német külügyminiszter leszögezte:

A NATO-nak egyértelműen ki kell jelentenie, hogy történjen bármi a Varsói Szerződésen belül, a NATO nem fog Kelet felé terjeszkedni, azaz a Szovjetunió határaihoz közeledni.

A német egyesítéssel szembeni szovjet ellenérzéseket Bonn és Washington részben nagyvonalú pénzügyi segítséggel, részben azzal akarta semlegesíteni, hogy a 2+4 szerződésben kötelezettséget vállalt arra, hogy Németország területén nem fognak külföldi NATO-erők állomásozni. Ezen túl személyes megbeszélések sokaságán is igyekeztek meggyőzni Gorbacsov szovjet pártfőtitkárt, hogy a Nyugat nem fogja kihasználni a Szovjetunió gyengeségét és azt, hogy kivonja csapatait Közép-Európából.

Szovjetunió összeomlása után az első Bush-adminisztráció is ezt a politikát folytatta, sőt, a Clinton-adminisztráció sem változtatott ezen eleinte. Később viszont felülkerekedtek azok az erők az amerikai kormányon belül, amelyek ki akarták használni a stratégiai előnyt, és eleget tettek a volt Varsói Szerződés-tagállamok „kérésének”, hogy vegyék fel őket a NATO-ba (valójában meghívást kaptak). Azóta is rájuk hivatkoznak, mint akik követelése miatt elkerülhetetlenné vált a NATO bővítése, a szerződésszegés.

Warren Christopher amerikai külügyminiszter még 1993 októberében is azzal igyekezett megnyugtatni az orosz vezetőket, hogy a NATO 1994. januári csúcsértekezletén Amerika nem fogja támogatni új tagok felvételét. Ehelyett békepartnerséget ajánl a Varsói Szerződés összes volt tagállamának. Nem fogják Oroszországot kirekeszteni az európai biztonsági rendszer kialakításában való teljes részvételből. A békepartnerség a NATO minden tagja előtt nyitva áll, és az lesz a korábbi szovjet és Varsói Szerződés-tagállammal való párbeszéd színtere. Jelcin briliánsnak nevezte azt az ötletet, hogy a kevesek tagsága helyett mindenki partnersége legyen a jövő útja, és kérte, hogy ezt közöljék Bill Clinton amerikai elnökkel is. Jelcinen látszott a hatalmas megkönnyebbülés. Az orosz keményvonalasokkal való küzdelme a csúcspontjához közeledett, nem volt szüksége külpolitikai konfliktusra.

1994 szeptemberében Clinton már azt magyarázta Jelcinnek, hogy a NATO ugyan bővülni fog, de nincsenek még dátumok:

A NATO bővítése nem irányul Oroszország ellen. Nem szeretném, ha azt gondolná, hogy minden reggel azzal ébredek, hogyan vehetném fel a Varsói Szerződés volt tagállamait. Én erre nem így tekintek. Azon gondolkodom, hogy a NATO bővítése hogyan szolgálhatja a magasabb cél, az európai biztonság, egység és integráció elősegítését. Tudom, hogy osztja ezeket a célokat.

Clinton még azt is felvetette, hogy Oroszország valamikor akár a NATO tagja is lehet. Ezt Jelcin, sőt, Putyin is pozitívan fogadta. Jelcin 1994 decemberében Budapesten, a Biztonsági és Együttműködési Konferencián már keserű szavakkal illette Clintont, és kijelentette:

Európa, mielőtt megszabadulhatott volna a hidegháború örökségétől, a hideg békével béklyózza le magát.

Azóta már nemcsak a Varsói Szerződés volt közép-európai tagállamai, hanem az Oroszországgal határos Lettország és Észtország, továbbá Litvánia, és a volt Jugoszlávia tagállamai közül Horvátország, Montenegró, Észak-Macedónia, és Szlovénia is NATO-tagok lettek. Oroszország ebből azt a logikus következtetést vonta le, hogy a NATO étvágya kielégíthetetlen, és meghatározta a maga számára azokat a vörös vonalakat, amelyeket semmiképpen nem hagy átlépni.