Melegmozgalmak, feministák, gender, mind annak a jelei, hogy a társadalmunk a végső pusztulás előtt áll?
John Calhoun csinált egerekkel egy kísérletet, amiből kiderült, hogy a maximális jólétet elérő társadalmak kipusztítják önmagukat.
Az egereknek korlátlan élelmet és kényelmet biztosított, egyetlen dolog volt korlátolt, az pedig a hely. Az egerek az elején iszonyúan szaporodtak, majd amikor elérték a kritikus szintet, különböző devianciák jelentek meg náluk:
a hímek nem párzottak a nőstényekkel, hanem vagy egymással harcoltak ok nélkül, vagy kizárólag önmagukkal foglalkoztak, bundájukat ápolták, nem szocializálódtak más egerekkel. Megjelent a homoszexualitás, voltak, akiket hiába bántottak, nem is védekeztek. A nőstények vagy nem estek teherbe, vagy nem foglalkoztak az utódaikkal, akár meg is ölték őket.
A tudós többször megismételte a kísérletet, a vége mindig a totális önkipusztítás lett.
Ma a homoszexualitás már annyira előtérbe került, hogy gyakorlatilag norma lett. Emellé szorosan igyekszik felzárkózni a gender, ahol bármilyen nemű, fajú egyed lehetsz, akár ki is találhatsz magadnak egyet (jelenleg valami 180-féle nem van). A feministáknál, de már általában a nőknél is a gyereknevelés nem kiváltság és szent életfeladat, hanem nyűg, probléma, sz*ros pelenka stb. A férfit nem szeretni kell, hanem követelni tőle. Tiszteletben kell tartani azt, ha valaki nem vállal gyereket, mert jobban szeret mondjuk bulizni, illetve el kell fogadni a magzatgyilkosságot.
Összességében a legelvetemültebb tendenciák nyernek egyre szélesebb teret és normalizálódnak. Ez nem a végidők jele? Nem bibilikus értelemben, pusztán, tényszerűen.
Megállnék a melegeknél: hallottál Leszbosz szigetéről?
Tudod, miért így hívják és mióta?
A homoszexualitás nem újkeletű. Csak időnként feltűnnek olyanok, akik problémaként kezelve a szőnyeg alá söprik. Most nálunk is erre törekszik a kormány.
Tedd meg kérlek, hogy rámutatsz a vélt ellentmondásokra! Köszönöm!
Mindenki abban lát problémát, amiben látni akar. A fidesz a melegekben azért lát problémát, mert a kirakatkeresztényi attitűdjébe nem fér bele annak elfogadása, hogy a világ e tekintetben is meglehetősen sokszínű és nem tegnap óta az. Aki azt gondolja, hogy a homoszexualitás egy olyan dolog, ami népszerűsítés útján elkapható, azon csak röhögni tudnék, ha nem épp ezek bitorolnák a hatalmat és alkottak volna törvényt ezen emberek jogfosztása céljából.
Ez lenne az az ominózus "szexuális propaganda", ahogy a fidesz sulykolja.
Sosem abból volt baj, ha valaki tudott a homoszexualitás létezéséről. Senki nem mondta, hogy kötelező azzá válni és "propaganda" hatására sem fog senki... Khm... pályát módosítani. Mert ez nem így működik.
De ha az ember tisztában van azzal már gyermekkortól, hogy így is élnek emberek, akik ugyanúgy tanulnak, dolgoznak, csak épp azonos nemű partnerhez mennek haza, akkor a gyerek elfogadó lesz és nem egy félreinformált, gyűlölködő hatökör.
36: a 35-ös válaszomban rámutattam.
Aki még mindig azt hiszi, hogy a kormánynak az elfogadással van baja, az sajnos olyan egyszerű, mint a tök.
Elmondták ezer plusz egyszer, hogy kifejezetten az LMBT-lobbinak akarnak gátat vetni. Semmi baja a párton belül senkinek önmagában a melegekkel. És mielőtt jönnél a szájerjózsizással elmondom, hogy neki nem a melegsége okán kellett távoznia, hanem a gangbangparty miatt - ahogyan Borkainak is, aki meg heteró.
Bár egy LMBT-s agynak hiába is magyarázom, hogy messze nem az elfogadással van probléma, hanem a 180-féle nemmel meg a rengeteg deviáns tendenciával, amit normává próbáltok emelni, a férfi is szülhet törvénnyel, meg a drag queenek meg hasonló szörnyszülöttek általi gyermekmegrontással.
Akkor rámutatok neked arra, miért nincs itt semmi ellentmondás:
A fidesznek a kezdetektől b..sza a csőrét, hogy melegek egyáltalán léteznek. A nagy keresztényi értékrendjükkel nem összeegyeztethető.
Ezen hülyeség lenne vitatkozni.
Hogy a pártban senkinek ne lenne baja a melegekkel... Ezt azért gondold át szerintem.
Ez sem kimondottan az elfogadást tükrözi...
A homoszexualitás, mint mondtam, nem újkeletű. (Sőt, egyes állatfajoknál is megfigyelhető.)
Felteszem, jártál iskolába, tanultál történelmet... Nem véletlenül dobtam be Leszbosz szigetét kérdésnek.
A melegek létezése csak az ilyen tudatlan, vaskalapos ájtatoskodók számára probléma, mint a tisztelt kormányunk.
A tudatlanság pont a törvényben és a mögé gyártott ideológiában bukik ki leginkább.
A hivatalos marketing szerint ugyebár az a cél, hogy a szülő joga legyen a gyermekét "felvilágosítani" a... miről is..? Amiről a szülőnek is csak annyi információja van, hogy "fujj, mocskos búzák?" hagyjuk már...
Akit a tyúkénál egy fél agysejttel többel áldott meg a sors, már tudhatja, hogy a szexuális irányultság nem választás kérdése. Tehát attól, hogy valakinek beszélnek a homoszexualitásról, nem fog megváltozni a nemi identitása. Viszont elfogadóbbá válik, nem fogja devianciának tekinteni, mint egyesek... A nemváltó műtét valószínűsége is a nulla felé konvergál csak azért, mert valaki tudomást szerez róla, hogy ilyen is van.
Ezzel a törvénnyel azt érik el, hogy tudatlanságban tartják a következő generációt is, akik ugyanúgy fognak viszonyulni a melegekhez, mint a mostani csőlátók. Vagyis problémát generáltak valamiből, ami nem probléma és szőnyeg alá söprik, mivel megteremtik a jogi környezetet arra, hogy lehetőleg ez ne lehessen beszédtéma sem.
Tehát végső soron de, rohadtul az elfogadásról szól a történet.
Amiről pedig nem beszélünk, az ugyebár nem is létezik...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!