Trianoni gyász. (lent)?
Üdvözletem. Manapság is téma érthető okokból Trianon ,hiszen nincs igaz magyar aki nem úgy emlékezne vissza mint a magyar nemzet egyik gyásznapja.
A probléma azonban ott van ,hogy gyászolni nem lehet örökké. Sokszor hallottam olyan külföldi nézeteket mely szerint a magyarok mint ahogy a hungaristák is fekete gyászruhában (tudtommal ezért fekete mert Trianonra emlékeznek vele ) járnak folyton csak azt siratják ,hogy ők egykor mekkora nagy nemzet voltak (noha ezt egyesek csak képletes fekete ruhában teszik is ).
Nézeteim szerint sok mindent gyászolhat az ember ,egyszer elmúlik és örök emlék marad a szívünkben.
AHELYETT HOGY A MÚLTAT GYÁSZOLNÁNK A vesszen Trianon mondókáinkat mondogatnánk magunkban ,ÉPÍTENÉNK A JELENT
és még ha nem is lesz soha olyan teljes mint valaha volt MEGMUTATNÁNK A VILÁGNAK , HOGY IGENIS MI MAGYAROK ITT VAGYUNK EURÓPA KÖZEPÉN ITT VOLTUNK EZER ÉVE IS TÚLÉLTÜNK NEM EGY CSAPÁST ÉS AMÍG 1 MAGYAR IS ÉL ADDIG IGEN IS VAN ÉS LESZ MIRE BÜSZKÉNEK LENNÜNK!
A véleményeitekre lennék kíváncsi olyanokéra akik itt belül Igaz Magyarnak valljátok magatokat.
Az előző végéhez hozzáfűzném ,hogy bár a megmaradt terület valóban elég kicsi azonban agrár lehetőségekben nagyon gazdag Európa sőt világszinten itt terem(ne) a legjobb minőségű búza.
Másrészt turisztikai szempontból is jó helyzetben lenne az ország hiszen ott van nekünk tele Budapest tele gyönyörű épületekkel ( persze a 20 éves Demszki féle vezetés már azt is majdnem romba döntötte Szóval Tarlós alatt csakk jobb lehet mivel már rosszabb nem ).
Először is panel az nem épület hanem doboz ^^
Másrészt Demszkyt hogy romba döntötte a várost azon azt értettem amiket írtál te is ,hogy totál csőd és európa legdrágább városa^^
A Lovag:
Tiszta vizet a fejekbe!Trianon hallatán a magyar ember keze vagy ökölbe szorul, vagy a szeme lábad könnybe. A válasz adók többségének fogalma sincs, hogy Trianon valójában 1848 tájékán kezdődött. A románok az erdélyi aranybányák után sóvárogtak, a tótok ugyan ezért északon, de kellet mind kettőnek minden természeti kincsünk, útjaink, a vasútvonalak, és el kellett zárni Magyarországot a tengertől...Azért ne essünk tévedésbe! A horvát területek soha nem voltak Mo. részei, hanem A monarchia tagja volt, annak ellenére, hogy Ho. elismerte a Mo. királyait, annak alattvalói voltak a horvátok. És!!!! soha nem lázadtak Mo ellen kivéve Jellasicsot aki Habsburg utasításra tette, amit tett.Nem kívánok, meg nem is lehet mindenre kitérni e kérdésben, de néhány alapgondolat:
1. Hazánk a trianoni döntés következtében természeti kincseinek 2/3-át elvesztette. Azt hitték ebbe Magyarország belepusztul, de hála Horti Miklósnak nem ez történt!
2. A " Nagy Magyarország" már nem állítható helyre.Talán majd egyszer nemzetiségi alapon a magyar lakta területek visszatérhetnek a Szent Korona országába, de hosszú az út odáig.
2. Először itthon kell rendet tenni! A bankrendszer -mind idegen kézben..majd' oly káros mint Trianon volt.
Nemzeti vagyonunk kiárusítása a "privatizáció" nagyobb kárt okozott mint Trianon. Már csak a termőföldjeink maradtak meg, ideig -óráig.. ha nem lépünk. Most is szétverték a hadseregünket, mint 18-19-ben mint Károlyi, és a hazaáruló hadügyére tette- a szlovák, a román hadsereg megmaradt...
3. Nemzeti összefogás kell a pártok darabolta ország soha nem lesz egységes. A párt=pártütés. Ezért régen lefejezés járt. A párturalom alatt a nemzeti érdek sérül.
Most már mennem kel, ha valakit érdekel majd folytatom.
azér nem csak horthynak hála.. bethlen gazdasági politikája is jól jött azokban az időkben...
trianon igazságtalan, de visszaállithatatlan, igy fölösleges rajta rágódni.. tömören ez a véleményem.
A két dolog összefér. Kérdem én: Mit csináltak a revizionista korszak idején (kb. 1920-40), ha nem azt amit a kérdező is írt?
Az emberek siratták a békeszerződést, de ugyanakkor építették az országot.
így kellene most is dehát... dehát...
megvannak ennek is a maga korlátai
de ez is kiteszi olyan 10%-át
pontosan olyan népi lelki probléma mint a németeknek a nácizmus hogy azt akarják hogy a világ elfelejtse ezt nekik amit persze nem fognak pláne ebben a világban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!