Amikor 2022-ben az ellenzék végre leváltja a fideszt, szerintetek a kaleta ügyet előveszik majd újra, hogy megkaphassa méltó büntetését?
"Szóval ha törvényesítjük a lopásokat"
Nincsenek törvényesítve.
"Ez nem kommunizmus? "
Nem, a kommunizmus egész mást jelent.
Azt azért ugye tudjátok, hogy Kaleta pont nem a Fidesz alatt tudott karriert építeni? A Fidesz annyit csinált, hogy nem váltotta le, meghagyta pozíciójában annak ellenére, hogy nem ők nevezték ki. Merthogy ez a normális. Ami nem normális, az - minő véletlen - épp a szocik alatt történt, nevezetesen, hogy azonnal ki kell rúgni mindenkit, akinek bármi köze van az előző kormányhoz és azonnal a mi embereinket kell a helyükre ültetni. Lásd Szász Károly és Sáray Éva esetét:
És mit kap a Fidesz, amiért nem b@sztatja feleslegesen az előző garnitúra kinevezettjeit? Megpróbálják rákenni, hogy az ő színeiből való az illető, akiről utóbb kiderül, hogy mégis problémás. Ősi ballib szokás. Ezzel szemben egyébként épp Orbán nyilatkozta az ügyről, hogy talán épp ebből látszik, hogy nincsenek NER-kézben a bíróságok, mert ha így lenne, ez az ember sokkal súlyosabb büntetést kapott volna. Abban biztos lehetsz kedves kérdező, hogy egy esetleges kormányváltás esetén (ami egyelőre nem úgy tűnik, hogy 2022-ben eljön) egy új balos kormány még említést sem fog tenni erről az ügyről, mert ők is pontosan tudják, hogy Kaleta MSZP-s kötődése miatt ez nekik kínos.
22-re:
"épp Orbán nyilatkozta az ügyről, hogy talán épp ebből látszik, hogy nincsenek NER-kézben a bíróságok, mert ha így lenne, ez az ember sokkal súlyosabb büntetést kapott volna."
Kaleta azt kapta, amit az ügyészség kért rá. Az ügyészség kinek kezében van???????
Másrészt el nem hiszem, hogy C-típusú átvilágítása során nem derült ki róla ez. Vagyis legalább a külügyminiszter tudta, hogy vannak ilyen dolgai, mégis a helyén hagyta. Miért is? Talán pont azért, mert ilyen ember kellett a Fidesznek: aki zsarolható, épp ezért jól kézben is tartható.
#23 Milyen dolgai, bakker?
Külföldön találtak a gépén letöltött videókat és abból derült ki. Mit gondolsz azokat véletlenül találták meg? nem, nyilván egy hosszas nyomozás vezetett oda hogy őt is lefülelték. Mégis miért hiszed hogy ha átvilágítják és ez kiderül akkor a helyén hagyják?
Kaleta nem volt fideszes soha életében. Próbáljátok ráhúzni de nem volt sz soha, egy diplomata volt aki a dolgát jól végezte és ezért maradhatott diplomata a kormányváltást követően is. Az ég világon semmi érdeke nem fűződne a kormányzatnak, a kormánypárti politikusoknak ahhoz hogy őt megtartsák a helyén ha bármit is tudtak volna róla.
Minek zsarolták volna meg? Mi az amit csakis tőle kaphatott meg a kormányzat és azt is csak zsarolással? Tényleg kíváncsi vagyok mi az amit szerinted tőle tudnának kizsarolni és nem lenne elég hozzá amúgy annyi, hogy a külügyminiszter, mint közvetlen felettese utasításba adja neki? Mi az amit Peruban csakis Kaleta tudott volna elérni?
#25 Kimaradt hogy a tanulatlan vidékiek miatt, mert a fideszmédia túlsúlya, meg vidéken nincs információ.
Ja, meg az ukránokat buszoztatták, hogy levélben szavazhassanak bezzeg a többieknek a konzulátusra kellett menni. :)
#2: "hát, már kb teljesen padlón a fidesz népszerüsége..."
"...elrontotta a járványkezelést, 25 ezer embert megölt..."
Ha lennél valaki, ezért már perelhető lennél, de mivel csak egy jelentéktelen ostoba egyed vagy, idézés helyett szánakozó megmosolygást kapsz. Tudod, az ellenzék az, akik a keleti vakcinák ellen kampányoltak, petíciót is indítottak és határozati javaslatot is benyújtottak a parlamentben, hogy tiltsák be a használatukat.
Ráadásul a DK-s Penz András volt az, aki nem volt hajlandó beoltatni magát a kínai vakcinával, majd nem sokkal később meghalt... vond le a következtetést (már ha a szellemi kapacitásod engedi)! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!