Az orosz vakcinával csak az a gond, hogy orosz?
Sziasztok!
Azt máris leszögezem, hogy én sem értek egyet a jelenlegi Oroszország politikájával, és egyik autoriter kormánnyal sem szimpatizálok.
Viszont nem értem, miért hőbörögnek az emberek azon,hogy az oroszok fejlesztették ki először a vakcinát. Tudományos téren mindig is nagyon erősek voltak. Nem kell úgy csinálni, mintha már ma az egész világnak kötelezően be kéne fecskendeznie magába. Szerintem mindenképpen örvendetes eredmény, akkor is, ha még fejlesztésre szorul.
Miért kell mindent elvből utálni, ami orosz? Ez már kicsit olyan, mint az antiszemitizmus volt.
Azért hőbörögnek az emberek, mert semmilyen fejleményt nem adtak már mióta és tudtommal most sem tudattak még semmilyen tanulmányt a vakcina fejlesztésével/sikerességével kapcsolatban.
Ez olyan mintha én januárban mondtam volna, hogy fejlesztek vakcinát, jelentettem volna pár dolgot, aztán június végén megszólalok, hogy na kész én vagyok az első, szuper és mindenre is védettséget ad, annak ellenére, hogy senki nem tud semmit magáról a vakcináról.
Vagy csak az a „rengeteg minden” mégsem annyira rengeteg...
Egyáltalán nincs azzal senkinek baja, hogy orosz. Sőt, mindegy, hogy ki, miből, hogyan (már persze normális kereteken belül) készíti, mindenki fog örülni, hogy végre nem kell „rettegni” a vírustól.
#2 Az oroszok miért ne csinálták volna ezerrel a vakcina fejlesztését éppen úgy, mint mások? Honnan veszed hogy a világ egyik legfejlettebb biológiai fegyvereivel rendelkező, azokat kifejlesztő nagyhatalomnak - aki ráadásul jóban van a kínai kormányzattal is - ne lett volna a leggyorsabban lehetősége hozzájutni mind az eredeti vírushoz, mind az eredményekhez a vakcinával kapcsolatban?
Miért hiszed hogy nem tekintették az oroszok ezt is olyan versenyhelyzetnek, mint az űrversenyt vagy a fegyverkezést, amivel megmutathatnák hogy a világ élvonalában vannak?
Most, hogy az amcsiknál van egyéb hatalmas probléma is sok, jó lehetősége lett az oroszoknak arra hogy elsők legyenek. Nagy valószínűséggel még ki fog derülni, hogy de nem is annyira jó, meg nincs is annyira készen - viszont megtették elsőnek a bejelentést, mert ott tuti könnyebb embereken tesztelni, mint máshol.
Baromira lényegtelen hogy ki az akinek lesz hatásos védőoltása - a mi szempontunkból az számít hogy minél előbb legyen. Az oroszokét hamar ki is fogják próbálni náluk és akkor mire hozzánk eljut, már tudni fogjuk, hogy van-e és milyen mellékhatása, rosszabb-e ha valaki beadatja magának, mintha megfertőződik stb. stb.
6 "hozzájutni mind az eredeti vírushoz" - milyen az az eredeti vírus? Másoknak csak másolat van? A másolat az rosszabb? Vagy mi vaaaan, nem értem... :)
Milyen eredményekhez jutottak a vakcinával kapcsolatban? Kitől? Kínaiaktól? Akiknek nincs is még vakcinájuk?
Eléggé katyvasz amit írtál, gondold át újra :)
Senki nem mondja, hogy az orosz vakcina rossz vagy nem hatékony, egyszerűen nem tudni róla semmit, nem tudni a fejlesztéséről semmit, nem osztottak meg semmit a WHO-val sem ellentétben más országokkal és gyártókkal.
Szóval egy nagy zsákbamacsaka, senki nem tudja ellenőrizni, hogy igaz-e amit álítanak, mik a mellékhatások és milyen valószínűséggel fordulnak elő, stb, stb.
Majd megtudja az a pármillió orosz, d-amerikai és ázsiai, akik megkapják az oltás mert a kormányuk rendelt belőle. Ők lesznek a kísérleti nyulak.
#8 "Meg az, hogy vakcina, az oltás ateizmust okoz!!!"
Ez ugye egy poén akart lenni?
Hogyan tudna ateizmust okozni bármi is?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!