Mit jelent neked a nemzet fogalma?
Úgy tapasztalom Magyarországon ez a fogalom már csak erőltetten van jelen. A dohánybolttól a NERen át a NAVig minden nemzeti de mindez csak a nevében az, érzelmi kötődése kevés embernek van. A jelenlegi kormány ölte ki az emberekből ezzel a nemzeti túltolással, vagy az elmúlt 50 év?
Ha a nemzet számodra semleges, fontos neked az ország ahol élsz, vagy inkább egy földdarabként tekintessz rá, ami épp közép európában van?
Nem nemzet,
amit hazugság nemzett.
Nekem a szülőhazát jelentette.
Manapság már "csak" a megkülönböztetés, és gyűlöletkeltés eszköze a kifejezés Magyarországon.
Van egy fideszes nemzetfogalom, amely ennek a teljes megcsúfolása és kizárólag gyűlöletkeltésre használatos.
Van egy józan emberek által használt nemzetfogalom, ezt ma ők azért titkolják, hogy ne lehessen megcsúfolni, gyalázni.
Éppen ezek miatt soha nem fogom ezt neked elmondani, de annyit mondhatok: aki cselekvése hasznos a nemzetnek, az nemzetszerető. Akié káros, az hazug.
Én gimiben még mélymagyar voltam, aztán érettségi után kikerültem a való életbe és gyorsan megtanultam, hogy mifélék valójában a magyarok.
Azóta már nem vagyok nagynemzeti.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!