Szerintetek hogyan lehetne az államot minél inkább háttérbe szorítani, de korlátozni azt is, hogy a magánemberek, vállalatok kezében túlságosan is sok hatalom összpontosuljon?
Nem hiszek abban, hogy egy libertariánus állam jó lenne a polgárok számára, mert a nagyvállalatok és bizonyos érdekcsoport legalább annyira elnyomhatják az egyéni szabadságot, mint az állam. Ugyanakkor az állam, az emberek életébe, és gazdaságba való túlzott beleszólást is visszásnak tartom.
Társadalmilag teljes mértékben liberális vagyok (klasszikus megközelítésből), de gazdaságilag fontosnak tartom a szociális hálót, így azok támogatását akik önhibájukon kívül nem tudnak megélni, azt, hogy a lehető legtöbb ember minőségi oktatásban és egészségügyi ellátásban részesüljön.
Továbbá bizonyos piaci korlátozások meglétét is fontosnak tartom, pl. a fogyasztóvédelmet, illetve a tisztes versenyt megőrzését garantáló szabályokat.
Ugyanakkor úgy gondolom, hogy az állami feladatok egy része jobb lenne, ha magánszférába kerülne.
Tehát kicsit ellentmondásos, de szeretnék rájönni, hogy mi lehetne az egyensúly ezek között.
#1 Erre én is gondoltam, de itthon, ahol az emberek többsége passzív és kevesen vesznek részt hasonló szervezetekben, nem tudom, hogy mennyire működne. Csak nagyon lassan lehetne átállni.
#2 Azt akarom, hogy senki kezébe ne összpontosuljon túlzottan sok hatalom, hogy az állam adjon egy keretet, hogy az embereknek viszonylag széleskörű jogai legyenek, nagy döntési szabadsággal, elkerülve a túlzott bürokráciát, és az átláthatatlan jogi szabályozást, és nagy teret engedve a piacnak, de azt gátolva, hogy bármelyik multi túlságosan is nagy befolyásra tegyen szert, ezzel korlátozva a piacot, és az egyének szabadságát. Az öngondoskodást pedig fontosnak tartom, de azt sem akarom, hogy aki nem tud magáról gondoskodni, az leszakadjon, és ne tudjon magának emberhez méltó körülményeket teremteni.
Szerintetem az lenne az ideális, ha az önkormányzatok is nagyobb teret kapnának önrendelkezés terén, és az állam minden tevékenységet, ami működhet piaci alapon azt kiveszi a feladatai közül, de ahol ez nem lehet, ott megmarad, beavatkozik.
"semmi hatalmat senkinek!"
Ősrégi anarchista jelszó.
Eddig ők se jutottak semmire sem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!