Ezt már nem bírom,mit tegyek?

19 éves vagyok,szüleimmel élek egy kertes házban. Van 2 fiatalabb tesóm,az egyik 16 éves a másik pedig 3 éves lesz decemberbe.

Anyagilag rémesen állunk. Szegények vagyunk,mivel csak anyám dolgozik. Apám le van sérülve így nem tud. Amikor apám dolgozott jól megéltünk,nagyon sokat keresett,ezért elég volt neki egyedül dolgoznia. Viszont amióta elveszítette a munkahelyét illetve lesérült így nem tud dolgozni.Ez miatt anyagilag rémesen állunk,mivel anyám dolgozik csak.

Fillérkednünk kell állandóan,már több mint fél éve ez megy. Anyám megkapja a fizetést és semmi nem marad belőle. Nyáron olyan rossz volt a helyzet,hogy éheztünk is,ez miatt mihelyt elballagtam a gimiből el is álltam dolgozni egy ideig,kiemelem olyan munkahelyre,aminek a körülménye nagyon veszélyes volt.

Ruháink alig voltak,ha voltak azok is szakadtak.Éheztünk,tusfürdőre,fogkrémre,ételre alig volt pénzünk.Emlékszem hetekig főt kaját nem is ettem.

Most is a számlákat nem bírjuk fizetni,a net ki van nálunk kötve,mobil netet használunk. Holnap a gázt fogják kikötni.

Apám "sérülésével" kapcsolatban pedig annyi,hogy anyám arra gyanakszik, hogy apám csak megjátsza az egészet. Amiben lehet igaza van,mellé észre vettem apámon, hogy amióta itthon van sokkal agresszívabb és okoskodóbb,illetve visszaszokott a cigire is.

Anyám állandóan veszekedett vele hónapokon keresztül, hogy vállaljon el valami olyan munkát,ami lehet alacsonyabban fizetett,de könnyű.Mindig azzal jön,hogy ő le van sérülve ezért nem mer meg nem bír dolgozni.

Mi meg itt döglünk éhen miközben a számlákat nem bírjuk fizetni. Itthon is már utálok lenni. Csöveskedni kell,(majdnem) éhezni,net alig van,anyám állandóan idegbeteg és rajtunk vezeti le a dühét,de közben úgy beszél meg bán velem és a tesóimmal,mintha nem is a gyerekei lennénk.

Mit tegyek én? Ezt már nem bírom.

Dolgozni nem tudok,mert sulizok. (Szakmán vagyok) Pár napos alkalmi diák munkákat szoktam csinálni,mert csak erre van időm.

Szeretnék dolgozni és besegíteni,de nem tudok,ez miatt olyan szomorú vagyok meg kétségbeesett,hogy fiú létemre bevallom van amikor sírok a stressztől éjszakánként,rémesen aggódok,hogy mi lesz velünk főleg, hogy pár hónap múlva drágábban kell fizetnünk a házat,az áremelkedésekről nem is beszélve.