#9, én is pont így gondolom. Zavarna, ha a konyhában kellene ezeket intéznem. Viszont nézegetek mostanában lakáshirdetéseket (csak kíváncsiságból, jelen árak mellett biztosan nem tudok venni semmit), és meglepve látom, hogy mennyi lakásban van a konyhapult alatt. Ezért merült fel bennem a kérdés, hogy mennyire általános.
Mindenkinek köszi a választ!
#12 Láttam én már melós göncöt, de azt a tiszta fürdőben sem látom szívesen.
Amúgy érdekes ez a konyha kérdés is, mert például vidéken sok helyen a konyhának közvetlen kapcsolata van a kerttel, udvarral, és kvázi az a legkoszosabb helyiség is. Főleg amikor beviszik a frissen földből szedett krumplit. Vagy bejön apuka ebédelni két szerelés között.
Nekünk a szobákon kívül volt már mindenhol. Albérletben konyhában, lakásban fürdő, lakásban mosókonyha, még 1X mosókonyha, lakás folyosó, lakás háztartási helyiség.
A legjobbak voltak azok a lakások, ahol mosókonyha volt.
Nem tartom jó megoldásnak ha a konyhában van. Persze, ez nagyban függ a lakás méreteitől, lehetőségeitől, ill. az életviteltől. Konyhában, ahol rendszeresen főznek, ott nem praktikus a mosógép. Hiszen a mosásnak is vannak helyigényei. Olykor kikell válogatni a szennyest, ki kell rázni mosás után, néha be kell áztatni lavórba, meg kell sikálni egyes darabokat a vízcsapban. De ott van a mosáshoz használt vegyszerek kérdése is. Azoknak nincs helye egy konyhában!
Ráadásul, úgy tudom nem praktikus egy áramforrásra, fali vezetékre terhelni több nagy teljesítményű, nagy áramfelvételű készüléket. Pl. mosógépet, mosogatógépet, tűzhelyet, vízmelegítőt, kazánt, stb. Külön - külön biztosítékra még jobb megoldás.
Nálunk két fürdőszoba van, a lentiben csak mosdó, zuhanyzó és egy wc található, ritkán használjuk. Ott van a mosógép, szárítógép és a kombi cirkó kazán (külön biztin), amolyan mosókonyha szerepet tölt be a helység. Az emeleti fürdőben van egy nagy sarokkád, zuhanyzó, nagy mosdó, wc, ott nincsenek gépek. Ez ablakos, világos, szobanövényes, barátságosabb, kellemes helység. (van még egy külön wc is az alsószinten)
Egy olyan (albérleti) lakásunk volt régen (még házasság előtt), ahol a konyhában volt a mosógép. Ahogy említettem, nem kedveltük ezt a megoldást. A többi saját ingatlanunkban mindig a fürdőszobában volt a mosógép vagy külön helységben (mosókonyhában).
Konyhában van neekm is de sokan észre sem veszik, hogy ott van el van rejtve ajtó mögé mintha a konyha szekrény egy másik polca lenne mögötte.
Fürdőbe csak akkor fért volna el ha zuhanyt tetetek de én nem mondtam le a kàdról ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!