Konyhakert vs virágos kert: Beáldozzam?
Kicsit hosszú lesz a körülményeket leírni, bocs.
Angliában, annak is a hidegebb, esősebb részén lakom, Liverpool és Manchester között..szóval eléggé északon.
Itt nagyon sok a szél, elég hűvös van, és rengeteg eső esik. Alig süt a nap.
Majdnem 5 éve vettem a házat, ahol most lakom. Sarki ház, 3 olalra van udvarom. Az elülső udvarom dél fele néz, hátul pedig északra néz. Oldalt pedig nyugati fekvésű.
Kicsit dombvidéken lakom, a ház maga is egy kis dombon van, a kert pedig oldalt leejtős, hátul is kissé az, elől pedig egy szintben van a házzal.
Elől jelenleg virágos kert van. Eléggé nyitott a napra, szemből semmi nem árnyékolja, a kert magasabban van, mint az utca. Kábé 100-120 centivel. Egy kőfal keríti körbe a kertet, előtte egy 50cm-rel a kőfaltól van egy sövényem. Kábé 20-40cm-rel magasabb a sövény a kertemtől. Így elölről a széltől elég jó védelmet nyújt a sövény. A szél általában keletről jön. Szomszédomtól(kelet felöl) a kert egy kábé 30-50cm-es kőfal választja el. Nyugat felöl a kert másik végében most ugyan van pár tégla magasságban részben egy fal, de azt le akarom így-is úgy is rombolni, így a szél szabadon távozik arra.
Ez a kis kert nem nagy, kábé 5 méter széles és 3 m hosszú lehet. Hátul jóval kisebb területet tudnék kialakítani, mert ott játszanak is a gyerekek. (Tulajdonképpen már lekerítettem egy részt, amit tavaly be is trágyáztam.
Hátul olyan szerencsétlenül van az udvar, hogy ahogy kinézek a felső szinti ablakomból, kábé a környéken mindenki udvarára száz ágra süt a nap, nálam totál árnyék az egész udvar. Na persze nyáron kap némi napfényt, de körbe a kerítés és a házak elég rendesen leárnyékolják.
Hátul azért akartam kialakítani a zöldségest, mert azt tudom zárni. Elöl meg be tudnak járni, merthogy itt Angliában nyitva hagyják a kaput, hogy a postás be tudjon jönni. Kezdetben a gyerekek átrohantak az udvaromon, amiről sikerült lebeszélnem őket szerencsére.
A környék csendes, nem hiszem, hogy bárki bejönne az udvaromba zöldséget lopni. Az utca alacsonyabban van, mint említettem, a kertemből...főleg a frontiból nem látszik semmi az utcáról, csak ha direkt megáll az ember a kapumnál és bekukkol a rácsos kerítésen. Viszont vettem egy "üveg házat" Műanyag fóliását, ami azt hiszem elférne elől-igaz takarná részben az ablakom-,és azt viszont már lehet meglátnák. Merthogy bizonyos dolgokat lehet abban nevelnék.
A gond ott van, hogy nagyon szeretem a virágos kertemet elől. Olyan szép, mikor az ember bejön, jön fölfele a lépcsőn és elétárul a szép kert.
A férjem már több ízben megpróbált meggyőzni, mondván, oldalt is van virágos kertem, legyen elég, de eddig nem adtam be a derekam. Most azért elgondolkodtam, mert hátul esélyünk nincs semmilyen zöldségre. A legrosszabb fekvésű a leghidegebb, legesősebb helyen...kicsit lelkiismeretfurdalásom lenne, hogy nem tettem meg mindent a zöldséges kert érdekében:D
Ti beáldoznátok elől a kertet? Mikor kéne átalakítanom?
Lehet idén már a meglévő kertben megpróbálok bohóckodni valamit, esetleg elől felállítani az üvegházat?
A kertnek jobb, ha összel költöztetek, nem?
Az első kertben főleg hagymás virágaim vannak, meg néhány örökzöld bokor, tuja. Oldalt van elég hely nekik. Talán a bokrokat nyáron, vagy tavasszal már át lehetne költöztetni, hogy megerősödjenek a nyáron a tél beálta előtt.
Vélemény?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem vagyok nagy szakértő, de véleményem szerint lehet a virágoskertbe, a virágok közé is tenni zöldségeket. Vannak köztük elég mutatósak, pl. salátafélék. A földben lévő zöldségfélék (pl. retek, répa, hagyma) nem foglalnak sok helyet, csak egy kis zöld látszik belőlük, sőt a hagymának szép a virága is. A metélőhagyma is szép, fűszernövényeket is ültethetsz. Pár tő paradicsom, paprika is elférhet valahol, bár nem tudom, ott Angliában érdemes-e őket termeszteni.
Fordítva is elképzelhető: zöldségeskert, ahova virágokat is ültetsz - amennyiben nagyobb mennyiségű zöldséget szeretnél. Szerintem meg lehet úgy csinálni, hogy mutatós legyen, nem muszáj szabályos sorokba ültetni mindent.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!