Esőben miért reped meg a paradicsom?
Mert amit locsolsz, az elenyészö mennyiség az esöhöz képest.
Az 5-6 mm esö azt jelenti, hogy egy négyzetméterre 5-6 liter viz kerül. Ennyit soha az életben nem öntözöl egy-egy esetben
Az elmúlt időszakban a nagy hőségben és száraz levegőben a paradicsom héja úgy épült fel, hogy apró, kemény, vastag sejtfalú sejtek képződtek, hogy ellenálljanak a vízveszteségnek. Ennek a formációnak viszont az a hátránya, hogy nagy vízfelvétel esetén nem tud nyúlni, tágulni.
Ahogy írják is, szórófejjel szerintem csak olyan 2 mm-t szoktál kiszórni, ami nem is nagyon jut le a gyökerekig, esetleg a hajszálcsövesség visz le valamennyit, a többi a felső rétegből elpárolog. 5-6 mm ugyan nem sok, de az előző öntözéssel együtt talán már túl sok volt, mert így viszont már leért a gyökerekhez.
Valamint, ha csendes eső volt, ez ugye azzal járt, hogy sokáig volt nedves a paradicsom felszíne. Ilyenkor maga a termés héja is vizet vesz fel, és ez - huzamosabb időn keresztül - még önmagában is alkalmas a héj megrepedésére, érett termés esetén. (Ha száraz időben negyedóránként spricnivel lefújsz egy érett paradicsomot, akkor egy idő után megreped a felpuhult héja.) És ha ilyen vízfelvétel után még nő a termés belsejében a nyomás (a gyökerek által felvett víztől), akkor a legkisebb sérülés mentén is végighasad.
#2 De piacra már nem lehet elvinni!
Én a repedtekből csinálom a befőttet, a többi meg megy a piacra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!