Milyen növényt ismersz, aminek az érintése is mérgező?
Van pár ilyen trópusi növény például dendrocnide moroides, csalánszőrök borítják és eléggé fájdalmas élmény az érintése.
Az egyik legmérgezőbb növény pedig a ricinus, de csak lenyelve.
Sőt még a petrezselyemlevél is okozhat gondot bizonyos esetekben.
Pár éve volt a híradóban egy riport, hogy cigányok jártak napszámba kapálni, megizzadva csupasz lábszárral dolgoztak, és estére vörös lett mindegyiknek a lába meg a karja (ahogy a gyomok kihúzásakor közényúltak).
De persze lehet, hogy a kérdező olyan mérgezésekre gondolt, hogy belehal valaki a mérgezésbe. Ilyen nem hiszem, hogy lenne.
Hát igen! A fenti váloszomban én is inkább a növény érintésére gondoltam a válaszomban, de nem az elfogyasztására. Tehát az érintése nem mérgező, hanem irritáló reakciót válthat ki egyeseknél.
A tiszafa érintésre ugyan nem mérgező, de elfogyasztva minden része mérgező, KIVÉVE a piros bogyós gyümölcsét. Mielőtt valaki tájékozatlannak nevezne, annak közlöm, hogy magam is ettem belőle, sőt az unokáimnak is adtam, gyerekkorukban. Jelenleg elmúltak 30 évesek, semmi bajuk nem lett tőle, de nekem sem. Hangsúlyozom, hogy ez nem egyszeri eset volt, hanem többszöri. A szakirodalom is ezt írja róla: levele, fája, gyökere mérgező, de a savanykás gyümölcse ártalmatlan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!