Paradicsom növény összes levele felfele iránylik, az minek a jele? Valami baja van?
Pontosan úgy kell elképzelni, mint egy kéz, ami pl egy villanykörtét készül kitekerni... tehát ahogy a kézen az ujjak felfelé.... Na pontosan így állnak a növény minden egyes levélnyelén a levelek. Az összes levél, a kicsik és nagyok is.
A kertben a többi paradicsom nem így áll, annak ellenére, hogy ugyanaz a fajta.
Annyi csak az eltérés ennél az egynél, hogy míg a többi a kerti földben van, több-kevesebb félárnyékban, addig ez az egy épület melletti "kiskertben", ahol más is a talaj, illetve délelőttől délutánig tűző napon van, ráadásul a talaj ott kevés és nagyon hamar kiszárad.
A kiszáradás miatt gyakran is öntözöm, meg sokat is öntözöm egyszerre, ennek ellenére is hamar átszárad. Szóval öntözni kell.
2 alkalommal volt már, hogy nem öntöztem időben, és kezdett kókadni, de csak kezdett. Ahogy megöntöztem helyre jött. És azóta figyelek, hogy ne szomjazzon.
Viszont most nem kókad, hanem felfele minden levél... Lehetséges, hogy túlöntözöm és azért csinálja? De mivel kiszárad következő öntözésig, nem gondolnám, hogy túlöntözöm....
Vagy esetleg nem is jelez bajt, hogy így áll a levélsereg???
Szép nagy, legnagyobb paradicsomtövem a kertben, már diónyi termések is vannak rajta, nem akarom, hogy tönkre menjen!
Na de ha a növény kiszárad, első jel, hogy kókad... most már nem kókad, épp ez az... Azt gondolom, ha ez kiszáradás jele, akkor előbb már rég kókadnia kéne....
????!!!???
A túl sok és gyakori öntözés kimoshatja a tápanyagokat, főleg a mikroelemeket.
Esetleg adhatnál nekik fejtrágyát, hátha valamilyen hiányuk van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!