Rendeltem egy fa csemetét online, de nem hajtott ki, mit tehetnék?
A kertész csak kérdezget, hogy hogyan volt tartva, meg hogy meg nézi a képeket amit küldtem. Amire én azt mondom, hogy pont ahogy kellett, figyeltem rá, hogy ne legyen túl öntözve és, hogy ne is száradjon ki
De csak az az érzésem, hogy terelgeti a szót, és nem akar vállalni semmi felelősséget érte, szólván, hogy biztosan én szúrtam el
Mit lehet ilyenkor tenni, a két fa 30-ezer volt összesen, ha legalább egyet visszakapnék az már segítene abban, hogy ne veszítsem el a hitem ebben az emberben, de így, hogy semmi és csak tereli a szót, eléggé kiábrándító
A kérge, kívülről?
Mint írtam korábban, a kérge és a háncs is lehetett zöld. A szín nem bomlik el azonnal, akár fél év is kellhet hozzá, egyre világosodik. Viszont az elhalt rész máshogy néz ki, az ágak egyre inkább ráncosodnak.
Ha előbb írod, hogy konténeres fák voltak, akkor én is előbb írtam volna, hogy a gyökerek fagytűrése kisebb, mint az ágaké. Ha hideg helyen voltak télen, a konténerek nem voltak letakarva, akkor előfordulhatott, hogy a gyökerek elfagytak az átfagyott földben, miközben az ágaknak nem lett bajuk. Ebben az esetben tavaszig az ágak elvoltak az eltárolt vízzel meg harmattal, aztán a melegebb időben, a párologtatás fokozódásával elszáradtak.
Ez is egy lehetőség.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!