Öreg alma/körte fákat mikor és mivel kellene permetezni hogy ne legyen kukacos a termés?
Soha nem permeteztem még őket mert eddig nem nagyon lett felhasználva a termésük.
Az alma július vége fele érik, a körtéim nagy része pedig augusztus környékén
Virágzáskor azért még nem olyan fontos. Sziromhullás után elég nekifogni.
Almán meg körtén főleg az almamoly lárvája károsít. Az almamoly petéje többnyire május legelején kel először (helytől is függ), utána augusztus végéig, szeptember elejéig folyamatosan előfordul. Elvileg csak 2 vagy 3 nemzedéke van évente, de ezek a nemzedékek annyira elhúzódóan rajzanak, hogy a rajzások összeérnek. Én egy évben csapdáztam, de nem volt olyan, hogy egy héten át ne lett volna fogás.
Elég sok szer jó ellenük, de a legtöbbre azt írják, hogy csak 1 vagy 2 alkalommal használható évente. Vagyis, sok szerrel meg kell ismerkedned.
Ha 2x használod, akkor ne külön legyen a két használat, hanem blokkban, azaz egymás után, hogy az első használat szermaradványa segítse a második használatot.
Mindig használj tapadásfokozót, mert a viaszos gyümölcsfelszínről lepereg a sima permet.
Ha van időd, akkor a sűrűn álló gyümölcsöket ritkítsd meg úgy, hogy maximum 2 db érjen össze. Mivel a hernyó alapból a két gyümölcs egymással összeérő oldalán rág be, és pont ez az a hely, ahová nehéz bejuttatni a szert, ha 3 alma is egy csomóban van. (Még 2 alma esetén is pont oldalról kell permetezni, de ott legalább megvan az esély.) Az almába berágott molyt pedig már semmilyen felszívódó szerrel nem tudod elpusztítani, csakis a kikelő apró hernyó almába való berágásakor, mikor a felszínt rágja.
Ha május elejétől június végéig 10 naponta permetezel, akkor az első két nemzedéket elég jól sikerül rendbe tenni, úgyhogy ha abbahagyod a permetezést, már akkor se sok kukacos almád meg körtéd lesz.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!