Mit lesz? Mit lehet tenni ebben az esetben?
Ebben az ügyben én már régen elkezdtem volna LEVELEZNI. Annak ugyanis nyoma van. Ha nem lehet elérni sem az ügyvédet, sem az eladót, akkor tértivevényesen küldtem volna nekik levelet, amiben megírom a helyzetet, így én kvázi védve vagyok, hiszen jeleztem. Ha nem érkezik rá válasz, akkor múlt héten elküldtem volna a második tértis levelet is, amit követően besétáltam volna az ügyvédi irodába és kértem volna, hogy tegyük meg a szükséges lépéseket, hiszen meghiúsul az adás-vétel és a szerződésben szereplő jogaiddal szeretnél élni, vagy is visszakapni a pénzedet.
Itt neked kell(ett volna) erélyesnek lenni, hiszen a te érdekeidnek védelméről van szó. Az ügyvéd tojik rá, az eladó meg végképp. A telefont pedig nehéz bizonyítani.
A kérdező azt írja, hogy előleget adott át:
"Lefoglalóztuk, megkapta az előleget (önrész)"
Azt tippelem, hogy volt foglaló, de az kisebb összeg volt, és az előleg az, amit a kérdező szeretne visszakapni, ez pedig visszajár. Szerintem egyébként egy másik ügyvédnél kéne próbálkozni, hogy mik a lehetőségek, mivel a jelenlegi csak addig volt motivált, amíg kifizettétek neki az ügyvédi díjat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!