Milyen érzés az első saját magad erejéből összegyűjtött otthonba beköltözni?

Jó érzés volt, de nyögve nyelősen sokára sikerült átvenni.

Fűtés még nem volt kész és abban az évben jött egy váratlan hidegfront májusban. Majd megfagytunk. Be kellett hozni egy ősrégi kályhát.

Én nem éreztem semmi eufóriát.

Több albérletben éltünk, miután sikerült hitelre megvenni a házunkat férjemmel. Akkor még nem volt az a nagy öröm, hisz oké, hogy a nevemen van (félig), de a jelzálogjog rajta van.

Majd 8 év múlva végtörlesztettük, tehát végérvényesen a mienk lett. Viszont akkor meg már benne éltünk 98 éve, tehát változás semmi, csak nem vonnak a bankszámláról.

Szóval semmi extra érzés.

Nekem nagyon jó volt. Egy eléggé lerobbant lakást a két kezemmel újítottam fel. Az alap dolgokat beköltözés előtt, a többit, ahogy jött.

Voltak időszakok, amikor a döntés az "ebéd vagy vacsora" volt. Kerékpárral jártam mindenhova (időjárástól függetlenül), mégis volt egy érzés, amikor magunkra csuktuk az ajtót, és senki sem szólhatott bele, mit csinálunk (Na vajon mit, friss házasként?). Dolgoztunk, fusiztunk, újítottuk fel a lakást...

Az érzés disszonáns: Saját lakás (hurrá)

Munka és fusi után nekiállni falat vésni, csempét rakni, ajtót javítani, a konyhában éjszaka belefagy a víz a vödörbe (ez csak pár napig)...

Sok évvel később azt mondom, hogy kár lett volna kihagyni.

Nagyon fura érzés volt az a pillanat, amikor a rengeteg papírmunka és a három hónapnyi várakozás után a konyhaszekrényre tette a kulcsokat az eladó, kikísértük és becsuktuk mögötte az ajtót. Hihetetlenül felszabadult és jó érzés volt, pedig akkor még csak üres falak voltak és busás jelzáloghitel.

Aztán elkezdtük felújítani és az első napok lelkesedése alább hagyott. Jó érzéssel töltött el, hogy mindent kedvünkre formálhatunk, ugyanakkor a pénztárcánk határt szabott és egy idő után a sok döntési helyzet is frusztrált. Nagyjából egy hónapig minden esténk és hétvégénk ezzel telt, szinte alvás nélkül, hogy időben költözni tudjunk, ne kelljen még egy havi bérleti díjat kifizetni párhuzamosan a hitel törlesztővel.

Alig volt bútorunk és nagyon nagyon nem volt "otthon" érzés hazamenni a lakásba. Kettős volt mindig. Örültem, hogy ez a MIÉNK, de mégsem éreztem még otthonnak. Mostmár két éve ott élünk és imádjuk. Alig várjuk, hogy a jelzálogtól szabaduljunk, akkor fogjuk tartani a második lakásavatót. :)

Teljesen más, részemről sokkal jobb érzés ide hazamenni, mint anno az albérleteimbe, pedig összességében mindet szerettem, ahol laktam. Még alig van olyan nap, hogy ne jutna eszembe, hogy ez a miénk!

Ennél már csak akkor lenne jobb, ha tényleg lett volna keret arra, hogy mindent szétverjünk és a kedvünkre formáljunk.

Nekem 17 éves koromban az én nevemre iratták az összes családi ingatlant, szóval semmi különös.:)

Mindig én kellett így eljárjak minden hivatalos ügyben 17 éves korom óta. Én írtam alá a papírokat mindenki lakásánál, stb. De nem én döntöttem, mi legyen az ingatlanokkal.