Holnap intéznénk a házvásárlást. Stb de még mindig nem tudom eldönteni, megérné-e ez nekem hosszú távon?
Kérdező!
Te kérdezted a véleményünket, mi elmondtuk.
Te voltál bizonytalan és ha a válaszaink keltette ellenérzésed miatt a vásárlás mellett d9ntöttél, akkor már nem éltünk hiába!
Legyen szerencséd!
Én csak a bejárásos részhez tudok hozzászólni. Évek óta naponta 4 orat utazom, és iszonyú fárasztó...
Kb. már csak bambulok magam elé miután hazaérek.
Én most még itthon lakom, amennyit csak tudok félreteszek, hogy legalább a minimális önrészt össze tudjam gyűjteni egy lakásra.
Bár még csak három-négy év múlva lesz esedékes nálam a ház vásárlós projekt, de azért már nézegetem az eladó lakásokat, vágyakozom utánuk. A falunk melletti kisvárosban kb. öt-6 millióval kevesebb bekerül egy kis panellakás, mint Pesten, szívesen maradnék is, az egyetlen, ami miatt hezitálok, az az utazás, mert tényleg iszonyatosan lefáradok benne.
Én úgy látom, hogy nagyon sok benned a bizonytalanság, emiatt én azt gondolom, hogy talán jobb lenne még várni ezzel a házvásárlással, amíg úgymond eltűnnek a kérdőjelek. Azért ez egy nagyon nagy döntés, nem érdemes elhamarkodni, nehogy utána emészd magad hosszú éveken keresztül, hogy rosszul döntöttél.
Abszolút megértem a dilemmádat, bár én más okból stresszeltem. Nem akartunk még lakást venni, csak tájékozódni, nézelődni a piacon, aztán beleszerettünk az első szembejövőbe és napokig csak beszélgettünk, hogy sosem fogunk ennél jobbat találni ár-érték arányban. Aláírtuk az adásvételit, most várunk. Január magasságában fogunk költözni és addig nem fog megszűnni a bizonytalanságom, ez tuti.
Olyan kérdések vannak bennem, minthogy: Biztos jó lesz-e ez nekünk? Nem döntöttünk rosszul, hogy nem néztünk meg még egy párat? Biztos jó helyen van? Biztos, biztos, biztos?
Már nincs visszaút, úgyhogy tök mindegy, de ami megnyugtat az az, hogy eddig akárhányszor beléptem abba a lakásba, azt éreztem, hogy HAZA értem és amíg nem éreztem ezt, addig nem hittem el, hogy ilyen van. A bizonytalanság mellett tudom, hogy jó döntés volt, de a lelkem csak akkor fog erre átállni, ha már ott lakunk.
A sok utazást én csak egy feltétellel vállalnám. Ha tudnám, hogy lehet közelebb is munkát találni és ebben az esetben válthatok mihamarabb. Ezek szerint több város is van elérhető közelségben, ami szerintem jó, hiszen így több a lehetőség! Később még mindig előfordulhat, hogy ugyanott kell munkát vállalnod és mondjuk ha már lesz autód és esetleg némi alap költségtérítést is adnak, akkor simán lehet újra ebben a városban gondolkodni.
A házra is azt mondom, hogy az csak egy ház. Ha nem jön be, ti is eltudjátok adni és odébb tudtok állni. :) Én is vágytam már arra, hogy SAJÁT falak vegyenek körül, amin belül azt csinálok, amit akarok. Nincs jobb érzés, mint tudni, hogy ez hamarosan meg is valósul.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!