Irányárból miért nem lehet alkudni?
Kertes házakat néztünk, 5-öt a héten, ebből 3-nál kifejezetten úgy volt kiírva a hirdetés, hogy "az ár irányár". Hangsúlyozva! Ehhez képest amikor személyesen megpróbáltunk alkudni az árból az állapotra való tekintettel, akkor közölték, hogy egy fillért sem tudnak engedni belőle, mert így is áron alul kínálják (ami egyébként nem igaz, mert a környéket nézve normál áron vannak meghirdetve). Az egyik engedett volna, de csak pár tízezret. Azt gondolom, hogy ez nevetséges, egy tízmilliós tételnél az a tízezer nem még az 1% sincsen meg, hogy alkunak lehessen nevezni.
Most én értek félre valamit vagy az irányár tényleg azt jelenti, hogy fixen annyiért akarja eladni? Én úgy tudtam eddig, hogy attól irányár valami, mert lehet alkudni belőle.
Tévedés.
Az irányár fölfelé is mehet.
Az alkuképes árból lehet alkudni.
Én pl tavaly másfél millióval többért adtam el a lakásomat a meghirdetett árnál, egymásra licitált két vevő.
Kérdező
Ott a gond, hogy az irányár nem csak azt jelenti, hogy lefelé lehet belőle alkudni, hanem azt is hogy felfelé.
Sokan persze félreértik és keverik az Ár meg Irányár fogalmakat, de amikor mi vettünk telket, ott az irányár azt jelentette, hogy ez a legkevesebb amit a tulaj akar érte és mivel többen is meg akartuk venni, végül ennél magasabb árat adtunk érte.
Nem feltétlen kell a tulajnak úgy értelmeznie, hogy ebből majd ő fog engedni, azt is jelentheti számára, hogy majd ha lesz több vevő akkor ők fognak ezen emelni amennyit képesek adni érte és majd annak adja el aki többet kínált.
@3 "Persze, az eladó kötheti magát a megadott irányárhoz. Ehhez joga van, de akkor az árat nem irányárban kellett volna megadnia."
Csakhogy ezzel trükközik a hirdetéssel, mert valaki pont azért nézi meg, mert a kiírt ár magas, de látja, hogy irányár és talán alkudhat belőle. Mi is ezért mentünk ki egyébként, mert határeset volt a feltüntett ár. Az érdeklődő meg hoppon marad, mert a benzinköltséget senki nem fizeti meg neki.
@4 "vagy csak egyszerűen nem tudják az irány ár jelentését..."
Lehet, de akkor nem értem, hogy miért hangsúlyozza ki a leírásban?
@10 "Voltak olyan érdeklődők, akik nekiáltak összegezni, hogy önerő nélkül indulnának: babaváró + CSOK + hitel, és csak akkor férne nekik bele, ha 20%-ot engednék és egyébként is kb. 2 hónap lenne mire mindent elintéznek.... Azoknak megmondtam, hogy nincs alku a bizonytalanra."
Semmi ilyenről nincsen szó. Rajt van a számlánkon az összeg, amit egy percbe telne átultani. A tulajdonos szimplán egy fillért nem akart engedni, mert fix árnak gondolta a kiírt hirdetést. Harmadik eset után már meg is jegyeztem, hogy akkor írja ki fixnek basszus, ne szórakozzon velem. Kaptam is rá ígéretet, hogy kijavítja... A mai napig irányárként van fent (egy hét telt el).
@13 "Sokan persze félreértik és keverik az Ár meg Irányár fogalmakat, de amikor mi vettünk telket, ott az irányár azt jelentette, hogy ez a legkevesebb amit a tulaj akar érte és mivel többen is meg akartuk venni, végül ennél magasabb árat adtunk érte."
Hm, érdekes. Én pont fordítva szoktam érteni az irányárat, tehát hogy az a maximum, amennyit kapni szeretnék érte, ezért eleve túl is árazom, hogy kb. normál áron menjen el alku után. Számomra az irányár kicsit marketing szokott lenni, hogy a vásárló azt érezze, hogy jól járt, hiszen engedtem az árból, de valójában én is jól járok, mert alkuval együtt is kb. a normál használtpiaci áron adtam el a terméket.
Az eladó is trükközik, a vevő is trükközik.
A biznisz ilyen.
Ha sokba kerül a leutazás, akkor már a telefonáláskor kérdezz rá, hogy alkuképes-e.
El fogja mondani.
#14 "Én pont fordítva szoktam érteni az irányárat, tehát hogy az a maximum, amennyit kapni szeretnék érte, ezért eleve túl is árazom, hogy kb. normál áron menjen el alku után. Számomra az irányár kicsit marketing szokott lenni, hogy a vásárló azt érezze, hogy jól járt, hiszen engedtem az árból, de valójában én is jól járok, mert alkuval együtt is kb. a normál használtpiaci áron adtam el a terméket."
a lényeg az, hogy ez IS benne van az irányár fogalmában, de az IS, hogy felfelé megy az ingatlan ára ha több a vevő.
Ahogy az IS lehetséges, hogy más lesz az alku döntő része. Pl. amikor házat vettünk, akkor ott azért fogadta el a tulaj a mi alacsonyabb ajánlatunkat, mert mi pár nap alatt kézbe tudtuk neki adni a vételárat, aki meg többet fizetett volna az hitelből, csak hónapok múlva tudta volna fizetni. Az irányárhoz képest azért engedett, mert neki megérte a kicsit kevesebb pénz azonnal, mint amit irányárként megadott ha csak több hónappal később és részletekben jut hozzá.
De van olyan, hogy az irányár egy összeg, viszont kiderül, hogy a tulaj még nem tud kiköltözni az eladáskor mert építkezik, ezért HA a vevőnek nem sürgős akkor megegyeznek ennél alacsonyabb összegben és 2-3 hónappal később kapja csak meg a lakást. Ha a vevőnek ez nem jó, akkor kifizeti az irányárat és a tulaj ebből fizet bérlakást már magának arra a 2-3 hónapra. Sokféle helyzet belefér.
Az irányár annyit jelent, hogy ez a kiinduló ár. Természetes, hogy a vevő ennél kevesebbet szeretne fizetni, az eladó ennél többet szeretne kapni - a piaci helyzet fogja eldönteni, hogy a végén ehhez képest mi lesz amit ki is kell érte fizetni és hogyan.
Kérdező, ilyenkor neked kell tenned egy ajánlatot, otthagyni és mondani, hogyha 5% alkuval elmegy, akkor szóljon és holnap a számlán lesz a pénz.
Van aki 2-3-6-8 hét után meggondolja magát, ha szerencsétek van, akkor visszaszól, vagy ti is kereshetitek pár hét után, hogy érdekes-e neki ennyiért mert ha nem, akkor a továbbiakban nem számoltok vele.
Jobban hangzik úgy kiírni hogy irányár. Több az érdeklődő.
Úgy vannak vele, hogy akit nagyon megfogott az ennyiért is megveszi majd.
Olyasmi mint az "el kell gyönni meg keee néézni" elgondolásúak, akik ár nélkül hirdetnek. Ezek azt hiszik beleszerelmesedsz a házba, és bármennyit hajlandó vagy fizetni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!