Irányárból miért nem lehet alkudni?
Kertes házakat néztünk, 5-öt a héten, ebből 3-nál kifejezetten úgy volt kiírva a hirdetés, hogy "az ár irányár". Hangsúlyozva! Ehhez képest amikor személyesen megpróbáltunk alkudni az árból az állapotra való tekintettel, akkor közölték, hogy egy fillért sem tudnak engedni belőle, mert így is áron alul kínálják (ami egyébként nem igaz, mert a környéket nézve normál áron vannak meghirdetve). Az egyik engedett volna, de csak pár tízezret. Azt gondolom, hogy ez nevetséges, egy tízmilliós tételnél az a tízezer nem még az 1% sincsen meg, hogy alkunak lehessen nevezni.
Most én értek félre valamit vagy az irányár tényleg azt jelenti, hogy fixen annyiért akarja eladni? Én úgy tudtam eddig, hogy attól irányár valami, mert lehet alkudni belőle.
Éppen, hogy abból lehet alkudni, ezért irányár a neve.
Persze, az eladó kötheti magát a megadott irányárhoz. Ehhez joga van, de akkor az árat nem irányárban kellett volna megadnia.
Egy adás-vétel ára mindig a kölcsönös megegyezésen áll.
Avagy nem voltatok nekik szimpatikusak valamiért.
Pl. én is mindig megnéztem és megnézem, hogy kinek adok el ingatlant vagy autót.
8.
Azután visszajönnek 20-an és visszaszedik a pénzt tőled, hogy átverted őket.
+ kártérítést is kérnek majd az indiánok egy párszor.
Én akár 15%-ot is engedtem volna kp-s vevőnek (szerencsére csak 5%-ot kellett).
Voltak olyan érdeklődők, akik nekiáltak összegezni, hogy önerő nélkül indulnának: babaváró + CSOK + hitel, és csak akkor férne nekik bele, ha 20%-ot engednék és egyébként is kb. 2 hónap lenne mire mindent elintéznek.... Azoknak megmondtam, hogy nincs alku a bizonytalanra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!