Egy Kádárkocka esetében mennyire nagy baj, ha repedezett falat látunk? Könnyen javítható, vagy abszolút nem érdemes megvenni, mert nagyobb problémák állhatnak a háttérben?
Ha reped a fal, akkor az alap süllyed. Ez pedig a repedés nagyobbodásával jár. Nem igaz, hogy a jó alapokon nyugvó ház idővel úgyis megreped!!!
Gondolj csak bele, hogy hány 100 évnél idősebb falusi vagy városi ház van repedés nélkül.
Én nem venném meg, vagy csak jóval olcsóbban, de előtte inkább hívj ki egy statikust, hogy nézze meg. Lehet, hogy könnyű lenne a süllyedést megszüntetni (aligha, sok kiadással járna), de ennek a költségei beláthatatlanok. Persze, ez jutalmazással jár.
Akkor Pécsen miért kellett vissza bontani 1 torony házat lepontozók ?
De még 2 ilyen megerősítés alatt állót tudnék mondani másik városban .
Ezt szakember könnyen megmondja neked.
Nincsen általános repedési ok, lehet nagy baj is, meg semmiség is.
Kérdező!
Tegyél fel egy pár fotót és már meg is mondjuk neked, hogy érdemes-e foglalkozni vele.
#4:
A pécsi házat azért kellett lebontani, mert vagy rosszul tervezte a mérnök az alap méretét, vagy a beton minőségét, vagy mindkettőt együtt, vagy pedig a kivitelező nem tartotta be a tervrajz által előírt minőséget (pl. gyengébb betont alkalmazott).
Az is lehet, hogy a tervező mérnök nem csináltatott talajmechanikai méréseket (nem vizsgálták a talaj teherbírását).
Nem dicsekedni akarok, de tanultam építészetet, statikát, talajmechanikát.
A pécsi tornyot tudtommal nem jól vasalták be anno, ezért nyilvánították lakhatatlanná, de lehet, hogy ez is csak egy mendemonda a száz közül, ami nem is értem hogy jön egy kádárkocka kérdésköréhez.
A repedés önmagában nem biztos, hogy probléma. Nem mindegy mekkora, milyen irányú és hol van. Egy statikus viszonylag gyorsan megmondja, hogy érdemes-e bele pénzt fektetni.
#9:
ne terjessz olyanokat, hogy a repedés nem biztos, hogy probléma!
Azért reped a fal, mert olyan erők hatnak rá, amik ezt a vastag falak megrepesztik!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!