Ilyen körülményekkel maximum mekkora összegű ingatlant vennétek?
Önerő 45 millió. Jelenleg beláthatatlan ideig csak én dolgozom, a párom nem, de van némi passzív jövedelme lakáskiadásból. A havi nettóm 1,0-1,3 millió közötti, ebből nettó 740 az alapbérem, a többi ügyeleti bér, amit szerintem hitelfelvételnél nem számolnak bele (bár ennek még nem jártam utána pontosan).
Gyermeket tervezünk, év vége felé állnánk neki a próbálkozásnak. Ha a jelenlegi helyzet marad (a páromnak nem lesz munkája), akkor valószínűleg én mennék CSED-re, utána pedig visszamennék dolgozni és a párom maradna otthon a gyerekkel.
Megmondom őszintén, ódzkodom a hitelfelvételtől, azonban azok a házak, amik minden szempontból megfelelőek lennének 60 millió Ft körül vannak, azaz 15 milliót fel kellene hozzá venni.
23
A kérdező a kérdése alapján viszont most kezdett el tájékozódni. Megfelelő házat sem egyszerű találni pár héten belül, mert elég gyér a kínálat, kevés a jó állapotú ház még az 55 milliós kategóriában is. Így ha fél évig elhúzódna a kérdezőnek a házkereső projekt, akkor már nem feltétlenül éri meg felvenni a hitelt. Illetve én a közelgő válság miatt nem ölném bele a teljes összeget ez ingatlanba, mert bármi történik, nincs mihez nyúlni. Alapvető szabály, hogy az embernek legyen legalább fél éves fizetése félretéve, amihez bármikor hozzá tud férni, még ilyen magasabb kereset esetében is.
Nyilván nem csak gyakoriról fogok tájékozódni, hanem ha komolyan felmerül a dolog, akkor keresek tanácsadót, megnézzük, hogy milyen hitellehetőségek vannak, melyiknek milyen a kamatozása stb. Itt csak véleményeket szerettem volna hallani.
Munkanélküli valószínűleg nem leszek, mert orvos vagyok, és elég durva orvoshiány van az egész országban. Nyilván olyan dolog történhet, ami miatt munkaképtelenné válok, de azért ennyire nem szeretek negatív lenni. Egyébként tudtommal létezik hitelbiztosítás is, ha esetleg elcsap egy kocsi, akkor ne kelljen a férjemnek visszafizetni a felvett összeget.
Egyébként neki van több ingatlanja, amire lehetne jelzáloghitelt felvenni esetleg, plusz szerencsére egyikőnk szülei sincsenek rossz anyagi helyzetben, tehát azt azért nem hiszem, hogy hirtelen földönfutókká válnánk.
De mint mondtam, én se vagyok annyira odáig a hitelfevételért.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!