Van esélyem így lakáshitelt kapni?
25 éves vagyok, idén fejezem be az egyetemet (tanárképzés, 6 éves szak).
A kezdőfizetésem 172 ezer Ft nettó lesz, szóval amiatt aggódom, hogy erre nem adnak hitelt. Vidéki megyeszékhelyen szeretnék élni, mert itt kaptam állásajánlatot, itt egy egyszobás felújítandó lakás 20 millió forintnál kezdődik.
Van bármi esélyem arra, hogy legyen egy saját ingatlanom?
De, vannak vissza nem térítendő támogatások, ha picik is, de az önerő akkor is kellene mellé.
Én nem értem, ha csak nem Debrecenről vagy Győrről van szó, hogy kerül ennyibe ez kezdő lakás? Még Budapesten is akad ennél olcsóbb, felújított is.
Valakinek itt a miskolci kínálatot túrtam fel kétszer is, bőven akadt szép, jó 14-15 millió körül még decemberben.
Persze önerő ahhoz is kell.
Egyszerűen nem mennék oda dolgozni, mondván, hogy ennyiből nem tudod megoldani a lakhatásodat. Nem szabad elfogadni ezt a lehetőséget.
Ha boldogulni akarsz, vagy keresel egy gazdag fószert, vagy elmész másodállásban gürizni. Ha legalább valami használható szakos tanár vagy, adj magánórákat.
De ha már úgyis országos a bértábla, taníts helyben és lakj otthon pár évet, ha megvan a stabil önerő, érdemes visszatérni a kérdésre és költözni.
Lehet puffogni, hogy igazságtalan, de ez van. Legalább nem vagy vak, van lábad...
Önerő nélkül nincs esélyed lakáshitelhez.
Törvényileg legalább 20% kell de a bankok többet is kérhetnek.
Elmúlt 6 év alatt egyszer sem tűnt fel, hogy ennyiből nem fogsz megélni?
Nem sértésből kérdezem csak nem értem hogyan képzeli el a jövőjét aki tanárképzésre jelentkezik.
Ha nem nyelv szakos tanár vagy vagy olyan aki korrepetálással egy nagyobb összeget betud zsebelni akkor szerintem ne is kezd el benne dolgozni.
Jelenleg az önerőnek a lakás 20% kell hogy legyen. Ez mellet a havi törlesztőd a fizetésed 1/3 lehet kb ami 57 ezer forint körül van vagyis több 10 ezer forinttal alatt vagy mint ami kellene egy hitelhez. Ha tanár leszel lakásod nem lesz. Sajnos ilyen éveket élünk. Szerintem menj el akár egy multihoz pénztárosnak akkor jóval többet keresel lesz esélyed hitelre lesz saját lakásod és majd átgondolod hogyan tovább. Jelenleg a tanári pálya oda vezet, hogy éhen halsz vagy megöröklőd majd nagyszüleid házát és akkor lesz saját lakásod. Nem is értem mért nem szolnak a szülők a gyereknek, hogy nem tegye mert nem lehet belőle egy albérletet és mellé rezsi kaját kifizetni.
Egyetlen tanár ismerősöm aki lakást tudott venni prostiként dolgozik mellékállásban.
Többiek még a saját albérletet sem engedhetik meg maguknak és 3-4 fős albérletekben bérelnek szobát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!