Hogyan jutottatok saját lakáshoz, házhoz?
Az önerőt egyedül összespóroltam, aztán a többi hitel. 26éves voltam, aztán utána megismertem a mostani férjem és közös lett :)
30N
Társbérletben laktunk a férjemmel mindketten. 2 év egyedül Budapestre költözés/élés után ismerkedtünk meg és nem sokkal később már egymással éltünk társbérletben. :)
1 év múlva viszonylag minimális önerővel vágtunk bele a lakásunk megvásárlásába 12 milliós hitellel. Ezt néztük meg először és szerelem is lett első látásra. Utólag belegondolva elég vakmerő húzás volt, alaposan lenulláztuk magunkat anyagilag egyik hónapról a másikra, de nagyjából egy év alatt kilábaltunk az anyagi sokkból és közben sokkal jobban is kezdtünk keresni. Negyedik éve élünk boldogan együtt a hitelünkkel, jövőre tervezünk végtörleszteni. Van még négy lakástakarékunk, arra várunk, hogy lejárjanak. Nagyjából úgy állunk az előtörlesztésekkel, hogy az ltp-k után majd még 1 milliót kell rádobni a végtörlesztéshez és szabadulunk.
Ami külső segítség érkezett tavaly, az egy lejárt 4 éves lakástakarék, amit nászajándékba kaptunk a szüleimtől. Betörlesztettük a hitelünkbe. Erre nem számítottunk, de nagyon örültünk neki, hiszen ennyivel is előrébb vagyunk!
Vakmerő volt, de életünk legjobb döntése, hiszen az ingatlan árak növekedése miatt arányaiban most is kb. ugyanekkora hitellel tudnánk lakást venni, vagy is érdemben nem lennénk előrébb azzal, hogy gyűjtöttünk volna még hozzá egy 10-est sajnos.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!