Külföldröl költöznénk haza. Kb. 20 - 25 millió forintunk van. Vegyünk lakást hitelre (egyáltalán adna a bank hitelt?) vagy béreljünk?

#22

Miért is? Mert érdekelne a gondolatmeneted.

Én ugyanis erről annyit tudok, hogy bármilyen nehéz időszak volt, pl. háború, forradalom, a falusi ember megélt (sőt, volt, hogy jól élt) a városi meg a vonat tetején utazott, hogy az aranyláncáért kapjon lisztet, vagy egy öreg tyúkot, különben éhen halt volna.

Mondom ezt neked budapestiként.

A másik meg, hogy a Kérdezőék nyugdíjasok, tehát a munkahely már nem játszik.

Amerikából jönnek, ahol aztán vannak távolságok, nem lesznek öngyilkosok, ha 15 km-t kell autózniuk ebben a picike országban egy multis bevásárlás miatt.

Így aztán a falvakról sem kell lebeszélni őket, de alapban egy világlátott, diplomás pár nyilván fogja tudni, hogy mit akar.

#24

Tényleg nem vagyok született falusi, bár a bp-i lakás mellett 20 éve tavasztól-őszig egy faluban éljük az életünket.

(Egy lakóházat használunk nyaralóként)

Biztos van igazad egyes határmenti, cigányos zsákfalvak esetén, de azért a többségre nem az általad írottak a jellemzőek.

Különösen nem a nagyvárosok agglomerációjában levőkre.

Szerintem a mai enyhén szólva is kétséges világban azt kijelenteni, hogy a falu=pusztulat, nem kicsit merész gondolat.

A megélhetésnél nem a veteményesre gondoltam, csak annak a lehetőségére, hogyha szorít a helyzet, megvan a lehetőség veteményesre, baromfira és azoknak megtermeli a kukoricájukat.

De abban egyetértünk, hogy a városi élet jelenleg még kényelmesebb, de nem biztonságosabb, semmilyen szempontból.

#26

Sok igazságod van, nem is vitatom.

Nyilván a Kérdező sem falut keres, ez kiderült a kérdéséből is.

Így valójában offoltam, amikor megkérdeztelek a falu sötét jövőjét illetően és gyakorlatilag folytatom is azzal a gondolatmenettel, hogy jelenleg 8 millió ember él vidéken, ebből 5 millió falun, akik nem költözhetnek mind a városokba. Nem lakhat 10 millió ember Bp-en, Győrben, Debrecenben vagy Szegeden, miközben az ország elnéptelenedő nagyobbik részét - a vidéket - felveri a dudva. Tehát ez a gond szükségszerű megoldásra vár a nem is túl távoli jövőben.

A szüleim falun élnek (a közeli városból költöztünk ki). Én is ott nőttem fel gyakorlatilag. Ahogy Budapest környékén, úgy vidéken is nagyon sokan élnek város melletti falvakban, mert ott jellemzően olcsóbb az ingatlan. Én nem mondanám, hogy kihalt, vagy végük van a kis településeknek. Az igaz, hogy az infrastruktúra haldoklik, de ezt mi emberek tettük és a változás nem biztos, hogy mindig rossz dolog.

Pl. ha a lakók zöme fiatal és bejár a városba, akkor értelemszerűen nem a helyi kisboltban vásárol be. Abból a néhány nyugdíjasból nem élnek meg, főleg ha a nyugdíjas néni gyereke is a városban dolgozik, elintézi neki a bevásárlást.

Ha a lakók zöme bejár a városba, akkor inkább elviszi a gyerekét jobb iskolákba, nyilván lehúzhatja a rolót a helyi iskola.

Ha a lakók zöme kitelepülő, akkor valószínű át sem jelentkezik a helyi háziorvoshoz, egy idő után nem éri meg egésznap bent ülnie a rendelőben.

Én nem mondanám, hogy lepusztul a település, én azt mondanám, hogy átalakul az struktúrája és a funkciója.

Anyuéknak kifejezetten jó szomszédjaik vannak. Ott segítenek egymásnak ahol tudnak. Én ugyanezt Budapesten nem mondhatom el, éppen ezen okokból én elképzelni sem tudom a nyugdíjas éveimet egy ekkora városban.

28-as, igen, átalakul a falu. A gyerekeket el fogják vinni mert a 10-15% kisebbség gyereke van csak az óvodába/iskolába, és egyébként is aki a városba jár dolgozni miért is ne lenne praktikusabb magával vinni?Egyébként se tud érte délután 3-kor menni.

Gondolom,hogy a szüleid szomszédai hasonló korúak mint Ők. Az én szüleimnél is így volt a szomszédság. Mindaddig amíg nem haltak meg, és nem költöznek a helyükre fiatalabbak, akik ugyan segítőkészek - lennének, ha otthon lennének, de nincsenek.

Kérdezlek Téged,hogy amikor a szülők már tehetetlenek lesznek, nem bírnak elmenni a boltba, orvoshoz,hogy tudod megoldani a sorsukat?

A gyerekem Budapesten él, én kistelepülésen.A szüleim is itt élnek, 80 éven felüliek mindketten. Ha én nem lennék itt már régen az idősek otthonában lennének mert egyedül nem boldogulnának. Viszont azt tudom,hogy a gyerekem már nem fogja ezt tudni megoldani, bármennyire szeretné, ezért terveim között szerepel,hogy idős koromra a közelébe költözök. Nem a "nyakára", a közelébe.

28#

A szomszédok között van idősebb és fiatalabb is. Nem járnak össze egyikőjükkel sem trécselni, de ha szükség van valamire, akkor tudják hogy bárkire számíthatnak. Ha átcsenget a szomszéd, hogy hozott egy zacskó borsót, akkor nem hívják ki hozzá az ügyeletet, mert azt sem tudják ki ő és még "ajándékot" is hozott. :) Szóval ott nincsenek magukra hagyva az emberek azért a mindennapjaikban.

Most pl. karanténban vannak a szüleim. Én ugrásra készen várom, hogy szóljanak, ha segítségre van szükségük, bepattanok az autóba munka után és 1,5 óra alatt ott vagyok. De nincs rám szükség, bevásárol nekik hazafelé hol az egyik kollégájuk, hol a másik. A szomszéd család sütit hagy a kerítésen, a másik szomszéd meg egy csokor virágot. Az idős néni meg csak úgy felhívja őket, hogy hogy vannak és ha kell most nekiáll főzni egy adag húslevest nekik...

Mi nagyobb bajban lennénk itt a saját közegünkben egy esetleges karanténnal. :)

Nyilván más az, ha már annyira idős valaki, hogy nem tud gondoskodni magáról. Nekem erre van példám az életből, mert apu is távol költözött a nagyszüleimtől. Én azt gondolom, hogy az élet generálja, hogy egy ilyen helyzetben milyen döntés születik.

Ha eljutunk addig a pontig, hogy muszáj megoldani az ellátásukat, akkor meglátjuk milyen lehetőségeink lesznek:

1. Mi pl. nem tervezünk egy életre Budapest környékére, így nyitottak vagyunk a költözésre. Élethelyzet függő lesz, hogy meglépjük-e akkor, vagy sem.

2. A szüleim évek óta mondogatják, hogy nem akarják, hogy mi ápoljuk őket, mire oda kerülnek kinéznek egy idősotthont maguknak.

3. Ha van rá lehetőség és nyitottság, biztos hogy segítjük őket, hogy a közelünkbe tudjanak költözni.

Alapvetően ez zömében az ő döntésük lesz, mi pedig a realitások talaján állva próbálunk alkalmazkodni. Az otthon ápolást (főleg ha valamelyikünk felmondásával jár) nem támogatják, így nem hiszem hogy ne találnánk megoldást. Szerintem lassan ebben is átalakul az élet. Egyre kevésbé elvárható a "gyerekektől", hogy végig kísérjenek az úton. Mindenféle értelemben. Ez valahol szomorú, de nem biztos, hogy akkora baj.