Ki tudja megvenni a most eladó budapesti lakásokat közel 1 millió forintos négyzetméter áron?
Nem értem a hőzöngést, van akinek sikerül van akinek nem... ez mindig is így volt.
A NAGYON széles ismerettségi köröm nagyobb része tehetős, ők meg tudják venni az új lakásokat (amik sokszor inkább joval kevesebb mint 1 millios nm áron vannak de mindegy)
2000-ben 20 evesen se diplomam se nyelvtudasom nem volt, de mar dolgoztam iskola mellett es volt 1 millio ft om.
Most 40 evesen 100 millioert epitek házat. Mindent önerőből értem el. Nem nyavajogtam, kerestem a lehetősegeket. Mindig igy volt es igy lesz - aki keres az talál. Kell hozzá szerencse is de onmagaban nagyon keves esetben eleg.
A helyzet az, hogy ma némi induló (pl. örökség) és jelentős hitel nélkül lehetetlen saját lakáshoz jutni, főleg Budapesten. Az 1 millió/nm teljesen komoly, sőt, az I. és II. kerület jobb részein ez akár több is lehet. A képlet az, hogy ha valakinek meghal a rokona (pl. nagyszülő), akitől örököl valamennyit, akkor már lesz elég önereje ahhoz, hogy felvegyen annyi hitelt, aminek a törlesztője nagyjából annyi lesz, mint a kinézett lakás bérleti díja lenn, ha albérletben laknak benne.
(Persze, van aki megcsinálta a szerencséjét és önerejéből 50 milliós vagyont halmozott fel 30 évesen, de ez azért egy elég szűk réteg).
Hogy hol van ennek a vége? Ott, ahol sok Ny-Eu-i országban már évtizedek óta tartalan: a fővárosban szinte lehetetlen saját tulajdonú téglalakáshoz jutni, így az átlagembernek marad az albérlet. Lesz egy nagyon gazdag befektetői réteg, akik megveszik és kiadják az átlagos keresetű embereknek, és kész.
Hanyszor emeled meg ki a kerdesedet???
Biztos vagyok benne hogy egy 40 m2-es panel nem 40 millioba kerul.
Masik dolog hogy Budapesten kivul is van elet, sot minosegibb eletet elsz, a fizetesed alig kevesebb de hazat fele annyibol veszel mint Pesten.
Csak az, aki budapesti ingatlant adott el.
Megdobbento, hogy ennyiert Cannes-ban lehet jo lakast venni, es az nem egy teljes lecsuszas allapotaban levo orszagban van.
Fovarosnak fovaros, de milyen eletszinvonal jar hozza?!
Mestersegesen vertek fel haromszorosara az arakat par ev alatt. Nagyot kaszalnak kevesek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!